Kolta Magdolna: A Népszínház iratai (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 16., Budapest, 1986)

VI. A BIZOTTMÁNY ÁLTAL HÍRDETETT PÁLYÁZATOK

VI. A BIZOTTMÁNY ÁLTAL HIRDETETT PÁLYÁZATOK Zk. Az 1879. évi népszinmü-pályázat feltételei .12/1879. A népszínházi bizottmány a rendelkezésére álló anyagi esz­közök korláta közt a gondjaira bizott intézetnek ugy anyagi, mint szellemi érdekeit egyaránt szivén hordozván: az ezen in­tézetben honos irodalmi műfajok és ezek közt első helyen a népszínműi válfaj müvelésére az Írókat serkenteni óhajtja. Ennélfogva elhatározta ez irányban egy pályadíj kitűzését a következő feltételekkel, u.m.: 1. Kívántatik egy egész estét betöltő népszinmü, mely tár­gyát szabadon veheti a mult, közelmúlt, vagy a jelen időből, úgyszintén akár a falusi, akár a városi magyar népéletből, 2. A jutalom elitélésénél döntő tulajdonságok: a mü nemesi­tő iránya, és Írói jelességei, de a jutalom csakis oly abszo­lút beosü műnek fog kiadatni, amely biztos színpadi sikert igér. Ha ily mü a pályázók közt nem találtatnék, a bírálók megtagadhatják a jutalom kiadását. 3. A Jutalmazandó mü előadásának kizárólagos joga a Nép­színházát illeti, mely azonban Írói tiszteletdíj képpen a színháznál szokásos száztólit tartozik a darabért fizetni. A mü kinyomtatásának joga a szerzőé marad. h, A pályázó müvek jeligés levélkéikkel idegen kéz által letisztázva, bekötve folyó 1879-ik évi november l-ig a nép­színházi bizottmány jegyzőjéhez küldendők. E határidőn tul érkezendő pályamüvek nem eresztetnek a pályázatra. 5. Az öttagú pályabiróság a népszínházi bizottmány kikül-

Next

/
Oldalképek
Tartalom