Dés Mihály szerk.: Reformkori országgyűlések színházi vitái 1825–1848 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 15., Budapest, 1985)

Források - 1832 - 1836

is járulni, sőt ők voltak talán elsők, akik követeiknek e rész­ben kedvező utasítást adtak. — Azonban, minthogy mind a főren­di, mind pedig a jelen való izenetben említés tétetik a Pesten épülő színházról, helyét s idejét látja, hogy e tárgyra nézve nyert utasításánál fogva itt kijelentse, hogy küldői nemcsak nem idegenek ezen két intézetnek egyesítésétől, sőt készek le­gyenek ezen általok építtetni kezdett színházat az országosan e tárgyba majd nevezendő választottságnak által is adni; csak azt kívánhatják méltán, hogy mind ők, mind pedig Grassalkovich őhercegsége s a többi adakozók az említett országos választott­ság által meghallgattassanak. Feltételül teszik egyéberánt ezen akár egyesítésre, akár általadásra nézve, hogy ők ezen belső telket s az általok épülő színházat csak azon teherrel, amely­lyel magok bírják, adhatják által; ugyanazért ezen telekre néz­ve Grassalkovich őhercegsége vagy örökösei ellen támadható bár­mely akár concursualis, akár más adóssági keresetek tekintetbe sem vállalhatnak jótállást magokra, másfelől pedig szükségesnek látják, hogy Pest vármegye részéről mind az építő mesteremberek­kel, mind a színészekkel kötött egyezségeket ezen épülő színhá­zat általvevő feljebb említett országos választottság ezek meg­nyugtatásukkal intézze el. Melyek után ezen kisebb játékszín a­kár kisebb mutatványok előadására, akár conservatorium és színé­szek oskolájára fordítható lenne. — Mindezeknél fogva az itt előadottakra a kiküldendő országos választottságot világosan felhatalmaztatni, amennyiben pedig ezt a Karok és Rendek a kikül­detésbe magába már bennfoglalva s annálfogva netalán felesleges­nek látnák, ezen előadást a naplókönyvbe iktatni kéri; minden esetben az izenetet pártolja. Pest városa első követe [Havas József] : Hallván, hogy ezen tárgyróli tanácskozások folyta alatt némelyek azt is hozták elő, hogy azon szép fundust a Duna partján, mely Pest városa részéről a nemzeti magyar színházra ajánltatott, és Ő csász. kir. Főher­cegsége, az ország nádora által kijeleltetecű, eladni, és a be­lőle nyerendő sommát a kisebb, Pest vármegye közbejárása mellett immár épülő magyar színházra fordítani lehetne, nehogy ilyen gondolat valakit arra indítson, hogy a nagy Nemzeti Színházra tett ajánlást immár feleslegesnek gondolja, köteles ezennel-

Next

/
Oldalképek
Tartalom