Dés Mihály szerk.: Reformkori országgyűlések színházi vitái 1825–1848 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 15., Budapest, 1985)

Források - 1832 - 1836

ellenszegülését tapasztalni, de megvallja, kedvetlenebb érzést alig támasztott benne egy is, mint e jelen kívánat megtagadása. A nemzet forró óhajtásai közé lehet méltán számítani az ország közepette egy nemzeti színház létesülését, mely mind a nemzet díszének megfeleljen, mind az anyai nyelv terjesztését s erkölcsösségét elősegítse. Társasági finomabb viseletre, melyre, valljuk meg ősztintén, oly nagy szükségünk van, és melyre alig találtatik alkalmasabb, kedvezőbb eszköz a játékszínnél. Mélyen érzették ezt a megyék akkor, amidőn követeikre annak eszközlését oly módon bízták, hogy az arra megkívántató somma a birtokhoz mért fizetésbeli úton menjen végbe, és alig ment tárgy nagyobb többséggel keresztül. A főrendek ellenzik ezen módot, és helyében a szabad és önkéntes ajánlatokat javallják. Hogy ily módon játékszín emelkedni nem fog, mutatja a tapasztalás; igazolja a jelen pillanat is, mert csak egy sem ada példát arra a főrendek közül, hogy a javallott módhoz azonnal tettlegesen is járultak volna. Ha játékszín azzal, hogy valaki tömött puzdrájára ütvén kezével, magát jobb hazafinak tartja, mint sokan vélik, keletkezne, úgy talán megtörténne; de így csak azon gondolatra vezérel, hogy vajon a hazafi érzés a ruhában lakik-e, avagy az azt viselőben. — Hogy eddigi drámáink rosszak, ezt tagadni senki sem fogja, s onnan van az, hogy Pikó Herceg, Jutka Perzsi előadását, mely ezelőtt számos évekkel adatott, még az egyházi személyek között is találkozik olyan, hogy azt e mai napig se felejtette el. Igazolja ez azt, amit hallott hajdan, ha ti. egy egyházi személy és egy katona együtt vannak mindketten polgári köntösben, miképp lehet őket megkülönböztetni? Az egyházi ember mindég arról emlékezik, hol volt rossz dolga, a hadi szolga ellenben, hol folytak vígan napjai. — Hogy tehát jövendőre az ily keserű emlékezeteknek elejét vegyük, hogy az idegeneknek is megszüntessük gúnyjaikat, melyek eddig méltán érték nemzeti vándorló színészeinket, állítsunk egyet, mely alkalmatos és csinos volta által kellemetes időtöltést és tartózkodást nyújtson, amit csak úgy érhetünk el, ha a felállítására elegendő somma pénzt adunk, mégpedig oly módon, amely biztosságot nyújt, és így ő az izenet mellett szavaz. Baranya vármegye második követe [Répás Lipót] az izenet ellen szavazván,