Dés Mihály szerk.: Reformkori országgyűlések színházi vitái 1825–1848 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 15., Budapest, 1985)

Színházpolitikai kérdések a reformkori országgyűléseken /utószó/

hogy a játékszín, a Nemzeti Színház a nemzeti és polgári fejlődésben ráháruló feladatokat csak akkor képes megoldani, ha művészi színvonala magas. Azaz ha a színház nemcsak külsejében, berendezésében felel meg a követelményeknek, hanem tartalmi munkájával . "... gondoskodjunk [..J a játékszínről és színészetről - írta Kossuth Lajos a már idézett levelében - ; amannak szerezzünk állandóságot, ennek művészi tökélyt, miszerint nem patriom t m , , 24 tizmusbol, hanem gyönyörűségből mehessünk játékszínbe..." A művészi színvonal emelésének egyik -legfontosabb feltétele a színészek, operaénekesek és a színházi zenészek rendszeres, iskolai képzése, folyamatos utánpótlásának szervezett biztosítása. A magyar nyelvű színjátszás első évtizedeiben ugyanis a művészek semmiféle színiiskolai képzettséget nem szerezhettek, s a magánszemélyek, iskolák, majd a városi egyletek által fenntartott 25 enek- es zeneiskolák is mas célokat szolgáltak. A konzervatórium ügye a reformkori országgyűléseken 1830 óta állandóan napirenden volt; némelyek ezt fontosabbnak vélték, mint a színház felépítését. Az indítványozók többnyire kötelező, országos ajánlással javasolták a létesítését. A Pesti Magyar Színházat eleve azzal a szándékkal emelte a megye, hogy a nagy Nemzeti Színház felépülése után a színészképzés otthona legyen. A konzervatórium azonban a reformkorban nem valósult meg, a színészek továbbra is egymástól tanultak. Az énekes- és zenészképzésben társadalmi úton történt némi előrelépés. A Pest-budai Hangászegyesület 1840. március 5-én ének- és zeneiskolát nyitott, amelyet a majdani konzervatórium alapjának szántak, s annak tartott a közvélemény is. Itt évenként 100-150 fiú és lány tanult, / 26 de közülük csak néhányan folytatták pályájukat a színházban. A Hangászegyesület elnöke, Festetics Leo gróf terjesztette 1843-ban az országgyűlés elé a Magyar Nemzeti Conservatorium tervét. A rendkivül részletes és sok hasznos, előremutató szempontot tartalmazó dokumentumot színház- és zenetörténet-írásunk egyaránt figyelmen kívül hagyta; nem említik a hangászegyesületi énekiskoláról szóló történeti művek sem. Az elképzelés szerint az intézet elsődleges célja a Nemzeti Színház színész-, operaénekes- és zenészutánpótlásának biztosítása, de az egyházi igények és az arisztokraták, a városi zenekarok szükségleteinek ki-