Enyedi Sándor szerk.: Id. Wesselényi Miklós színházi levelezése (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 14., Budapest, 1983)

Jegyzetek a levelekhez

K; eredetileg a Wesselényi család levéltárában. Megj.: ItK, 1900.214-221. Levélíró: Láng Adám János (1772-1847), német színészként kezdte pá­lyáját, majd a pesti magyar színtársulat tagja. Ennek fel­bomlása után (1796) Nagyváradon és Debrecenben játszik az erdélyiekkel, majd ő is Erdélybe kerül, ahol Wesselényi tár­sulatának lett az igazgatója. 1804-ben összeütközésbe kerül a marosvásárhelyi színházi bizottsággal. Nagyszámú szinmű­vet fordított magyarra, eredeti müvekkel is gazdagította a műsort. subseque - valaminek a következtében, nyomán. politiae director - rendőrigazgató, rendőrfőnök. camerarius - kamarás. declarálta - közölte, kinyilatkoztatta, bejelentette. Teleki Mihály, gr. (?-1826), Lajos és Bethlen Kata fia, Marosszék fő királybírája, az Erdélyi Nyelvmívelő Társaság egyik vezetője. Eveken keresztül nagy befolyást gyakorolt a kolozsvári színé­szek marosvásárhelyi vendégszerepléseire. Sokat levelezett a színészet érdekében, de nehezen viselte el az ellenvélemé­nyeket. Személyeskedő, szeszélyes magatartásával többször okozott bonyodalmakat Marosvásárhely művelődési életében. chef an sich und für sich - önmaga főnöke. Harsányi Sámuel (7-1814), a marosvásárhelyi színházi bizottság tagja, királybíró, majd az erdélyi királyi tábla elnöke. Nagy Dániel (1784-1860), Marosszéki királybíró-helyettes. Kritikus idők­ben az osztrák hatóságok bizalmi embere. Székely Mihály (7-1832), jogtudós, királyi táblai elnök, 1803-tól a ma­rosvásárhelyi színházi bizottság tagja. tabulae supernumericus assesor - számfeletti táblai elnök. Nemes György (7-1811), marosvásárhelyi rendőrigazgató, tagja a szin­házi bizottságnak. ínstructiomat - utasításomat. in punctis 2-o et 3-o - a 2-3. pontokban. mina - fenyegetés. Collin; Regulus , szomj. 5 fv., ford. Wesselényi Miklós, Bemutató elő­adás: Kolozsváron, 1804. december 26-án (Bánffy György gu­bernátor születésnapján), ősbemutató: Marosvásárhelyen, 1804. június 29-én. Következő előadása Marosvásárhelyen, 1804. szep­tember 11-én; Wesselényi Miklós is részt vett az előadáson.

Next

/
Oldalképek
Tartalom