Enyedi Sándor szerk.: Id. Wesselényi Miklós színházi levelezése (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 14., Budapest, 1983)
LEVELEK (1-108. sz.)
107. A NEMZETI JÁTÉKSZÍNE BIZOTTSÁG LEVELE WESSELÉNYI MIKLOSNÉHOZ Kolozsvár, 1810. augusztus 31. Méltóságos Báróné ! Nem azzal a szándékkal gyűlt ezen Biztosság a Vandza Mihály közbe jövésére maga Tagjai fáradozások által ujjonan fel állittott Játék Szini igazgatásához, és Fó' Ügyeletéhez, hogy azt az áldott emlékezetű Nagy Hazafit és annak az emiitett Tárgyra nézve hasonló nagy Lélekkel biró Özvegyét a maga Tulajdonától vagy meg fosztani, vagy azon talpköveket ugy mint; Decoratiokat, Öltözeteket és Bibliotechát, amelyeken a Játékoknak ujjabb elő adhatások meg indult, valami spekulátiora forditani tsak meg is gondolta volna, noha talán ezt Vandza Uram ő kegyelmének Székelly Jósef nevü segédje a ki a Vandza Pesten létében mindent fenekestől fel forgatott, s a bé jövő pénzt el pazérolta, valamint itt helyben ugy talám Nagyságoddal is el akarta hitetni. Hazafiúi és háládatos Sziwel meg esmérvén ellenben ezen Biztosság azt, hogy a Néhai Boldog emlékezetű L. Báró Wesselényi Miklós Ur Kedves Atyánkfia a milyen mértékbe tette a Nemzeti Jádzó Társaság fenn áUására nézve nem tsak ezen Hazában, hanem Nemes Magyar Országon is örök emlékezetre fenn maradó és Nagyságod által most ujjabban is a készületeknek által lett engedésével végbe vitt áldozattyaikat, éppen abba a mértékbe kivánnya maga hathatós közbe vetését minden módokra nézve használni, hogy azon Felséges áldozatok meg ne semmistessenek. A Lépés a melyet ezen Biztosság a Vandza Mihályal mint a Theatralis Társaságnak Nagyságod által is meg esmért mostani Elöljárójával tett, a közte és a Biztosság között Egyezés szerint egyenesen meg felel a Nagyságod várakozásának mert 1/ Vandzának a Theatrum a Biztosság Fő ügyelete alatt által adatott. 2/ Vandzának bátorsága elegendő nem lévén, hogy a Biztosság által készíttetett Logékról, magáról a Játék Szinről, Székekről, és Parterről a Nagyságod által a Nemzet hasznára által engedett Decoratiokról, Köntösökről és Bibliotecháról jót álhasson, ő illendő kezességet állit. 3/ Az Eggyéző Levélbe azok mik Nagyságodtól jöttek által be Írattak. 4/ Ollyan intézetek is tétettek, hogy ha ő vagy meg halna, vagy köz időbe az Elöljáróságról le mondana, ezen Biztosság az által adattakat Inventárium melletti által vehesse, és a veszedelemből ki ragadja. Valamint tehát ezen Biztosságnak semmi egyéb tzélya annál, hogy a Nemzetnek Gyönyörűségére és a Nagyságtok által tett áldozatoknak el nem enyésztetésére ezen Játék Szint tovább is meg szűnni ne engedje, ugy meg vagyon győződve a Nagyságod Nemes Szivüségéről is, hogy