Szigeth Gábor szerk.: Vahot Imre válogatott színházi írásai 1840-1848 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 12., Budapest, 1981)

UTÓSZÓ

it, tehetségét illetően nincsenek kétségei, kételyek nem gyötrik s a szerkesztői asztal mellett ülve téves önértékelését gazdagítja a hízelgők s megjelenést remélők hazug ud

r varlása. Az ízléstelen önreklámozástói sem riad vissza. Medgyes Lajos derék vidéki költő s lelkész volt, az irodalmi élet belső viszályairól csak közvetve szerzett tudomást, ha tévesen ítéli meg az irodalmi pártok s csoportok torzsalkodásait, nem vádolható. Igy ír a Pesti Divatlapb

an: "Vahot Imrét sokan szeretjük és tiszteljük. 6 az.irodalom utján a nemzet közt sok üdvös eszmét terjesztett el. Irásax által soha egy szívet is meg nem vesztegetett; erő, tisztaság s nemes önérzet ömlik el nyelvén; nyíltságot, büszkeséget, szabadságot lehelnek sorai. Minden betűjéből azt láttatunk kiolvasni: mennyire érdekli őt a magyar nemzet boldogsága és dicsősége! mennyire él ezért szívének minden vérütése, lelkének minden gondolatja! Lapjait nagy gond- s ügyes tapintattal szerkeszti. Pedant

ság- hiúság s rossz szándéknak hasábjain soha helyt nem adott. Lapszerkesztési bokros elfoglaltatásai mellett az irodalom más ágait is miveli, s dolgozataiban folytonos haladás s a használni törekvés több nyomai látszanak." /35/ Becsületére legyen mondva: a szerkesztőt, s nem az írót dicséri! De hiúsággal mindenképpen vádolható az a szerkesztő, aki önmagáról ily lelkendező híradást közöl lapjában. Igaz, nem Vahot az egyetlen hiu ember, csakhogy ő szerkesztő, az irodalmi élet hatalmassága, s egyelőre külső körülmények nem kényszerítik arra, hogy korlátokat szabjon hiúságának. Elhiszi a hízelgők véleményét, mindennel amit tesz - elégedett, s a pillanatnyi siker mákonyos bűvöletében nem jut eszébe, a napi munka kapkodó forgatagában erre ideje nincs, magába mélyedni s megvizsgálni: tevékenysége mennyire hasznos, művei, színdarabjai mit érnek, ha valóban Shakespeare a mérce? /36/ Az önelégültség nem,azért veszélyeket rejtő állapot, mert téves ítéletek szülője. Aki ember, téved, hibázik. Csokonai Vitéz Mihály ötven évvel korábban írta: "Állottam ott, s mentem ott, ahol állani vagy menni jónak láttam. Néha hibáztam, megvallom, de aki nem hibázik, angyal az; aki hibáját 438