Szigeth Gábor szerk.: Vahot Imre válogatott színházi írásai 1840-1848 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 12., Budapest, 1981)

NEMZETI SZÍNHÁZ

inasával ugyancsak philosophait é* moralizált a* színpadon. Na— gondolám — jó étvágyat ezen száraz, hosszura nyújtott szellemi mákos csík­hoz, mellytól a' Iegéberebb is kénytelen leg­alább egykét perezre elaludni j *s mivel már a" színpadtól kevés mulatságot reméltem, a 1 né­zőkben vélem föltalálni éldeletnek szentelt est­véli óráim' gyönyörét. Leültem hát, és nyak­tekercsként forgatám fejemet jobbra balra, tü­led hozzád, előre hátra, 's ime valódi közönség helyett majd mindenütt csak ürességet, szomo­rú, homályos ürt, valeVszerencsétlen megpil­lantani. Az egész szinház egy nagyszerű ásítás— hoz, vagy inkább egy epedő, bágyadt sóhajhoz hasonlita, a' benne pislogó kevés ember egy egy kialudni akaró mécsesre emlékeztetett 's e* zsib­basztó látvány a' művészet' elhagyott templo­mában, magasztos fölemelés helyeit, huta ön­jályá szárnyaival a' föld* porába nyoma le él­delni yágyó lelkemet. A' zárlszékek, nevöknek híven megfelelve, majd mind zárva valának, a' parterre' egyéb ütő- és állóhelyén és a' kakas­ülön csak imitt amott tünedezett föl néhány, egymástól messze szakadozott lánczszeme a' nczöség' parányi összegének ; ha jól emlékszem,

Next

/
Oldalképek
Tartalom