Szigeth Gábor szerk.: Vahot Imre válogatott színházi írásai 1840-1848 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 12., Budapest, 1981)

SZÍNIBÍRÁLATOK

delmeit már addig is nagy erővel kell az előadásban kifejezni, de még sem olly igen nagy erővel mint azt Lendvay teve, mert az erőnek idő előtti elpazarlása, kimerítése, mint ő maga is tapasztalhatá, oda sülyeszti le a"* színészt, hogy midőn már legjobban kellene verni a' vasat, a' kora kifáradás miatt nem lehet, 's bár mint ügy ekézzék is, valódi erő helyett, legalább némileg'az erötetés' nyomai lesznek észrevehetők játékán, 's a* különben könnyű módon előidézhetett szivrázkódtató hatás gyöngítve, nagy részint veszve van. Lendvay' játékának több fénypontját részletezve is érdemes volna kiemelni, de mi inkább szeretnők azt mondhatni, mikép előadása egészen is olly öszhangzó fény- és tűzpont vala, melly a' közönség' kedélyét, érzelemvilágát, tartósan, folytonosan sütő napként fogta melegíteni, enyhíteni és égetni. Azonban ezen őszhangzó, legmagasabb tragikai erő már is nagy haladással fejlődik a' mi derék Lendvaynkban, 's ha gyakrabban adand illy tartalomdús szerepet, 's többször is illy művészi készültséggel játszik mint ma

» — úgy magasabb hivatása' szép pályáján bizonyára czelt érend. Tehetség alapos stúdiummal párosítva, ez szüli csak a' művészeti