Szigeth Gábor szerk.: Vahot Imre válogatott színházi írásai 1840-1848 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 12., Budapest, 1981)

SZÍNIBÍRÁLATOK

ső gyarlósága az, hogy a' iiagyrészitií önmaga által alkotóit balsorssal nem képes, diadalmasan megviui, nem képes kiállani, a' legerősebb szenvedő érzelmek és indulatok' nagy súlyát, hanem mint gyöngébb a' természet' ellenében, összeroskad alattok. — 'S épen itt rejtezik a' legmélyebb tragikai titok, azaz mi Leart annyira emberivé teszi ; ez az, mi a' gyarló (de nem JjűnösjL. embei'l iszonyúan sújtó balsorsa, rendkívüli szenvedése és bukása iránt a* legmélyebb szánakozó részvétet gerjeszti t

bennünk, mit még inkább nevel Shakespearenefc ama' getiialis bánásmódja, miszerint ő Learban a' sir' szélin álló 's tiszteletre méltó, 's mégis megalázott öreg embert, a' végnapjaira nyugalmat 'a gyöngéd gyermeki ápolást kereső, s' e' helyeit vesztet találó agg atyát, és a' sokaság által legb'olilogabbnak képzelt királyt, mint a' nyomor és szenvedés' szolgáját, mint sziv- és lélekben szegény koldust, áliíija • élőnkbe. — Mit mondjak azon óriási szenvedésről, mellynek az üreg Lear alája van vetve, 's melly belőle vulkánkint rohan elő. Lear egy személyben többet szenved mint Prometbensz és Laokoón; — egyik