Szigeth Gábor szerk.: Vahot Imre válogatott színházi írásai 1840-1848 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 12., Budapest, 1981)

TÁRCÁK, JEGYZETEK

a világ czífra nyomorát csillogó hímporával íöüozi, mert az arany sem mind valódi, sokkal több a színarany. A fekete szin a buta műveletlenség, a bú és fájdalom , a bűn és halál gyász-szine, melly túlnyomó hatalommal uralkodik és dúl az emberiség közt. — El is ismeri ezt a műveltebb európai nép, s mintha gyászoluá e szomorú körülményt, — majd minden férfi fekete frakkot, fekete nadrágot, fekete kalapot, fekete keztyűt visel — csak még fekete álarcz kellene hozzá, s a fehér embert alig lehetne megkülönböztetni a négertől és a manótól. Afehér szin a szabadság, felvilágosodás, őszinteség , béke, becsületesség és ártatlanság szép szine, melly habár sok rosz ember által nagy részben bemocskoltatok, de azért az emberiség lelkéből a tiszta fehér szint soha nem irtandja ki a rosznak és sötétségnek fekete ördöge. Mindig volt és lesz elég felvilágosodott, őszinte, erényes, igazságos , szabad ember, kiket sem a vesztegető aranyszin, és semmiféle csábitó külszín soha nem képes eltántorítani az igaz útról ! — De ki hinné azt, hogy néha a fehérszínű ártatlanság is árthat, mert hiszen hány ártatlan szépség volt már a szivek ártalmára! Minő szint kell még megemlítenem, miután a főszineket rendre sorozám ? Igaz, van még két alárendelt sziu, mi szinte igen nagy szerepet játszik a világban; a szőke és a barna szin. A legrégibb'idők óta nagy vita van afölött: vájjon mellyik szebb, a szőke-e vagy a barna hölgy ? Melly nagy fontosságú kérdés azonban könnyen megfejtetett ujabb időnkben az által, hogy most már nem divat többé csupán csak szőkét, vagy egyedül csak barnát szeretni, hanem annál nagyobb divat : szőkét is barnát is szeretni egyszerre. Igen hibázna, ki a szint egészen holt dolognak tartaná , mert van ám elég eleven szin is, minek ismét bizonysága az , hogy a szin néha kiált is, rí is, mert van sok kiáltó, és kirívó szin!