Szigeth Gábor szerk.: Vahot Imre válogatott színházi írásai 1840-1848 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 12., Budapest, 1981)
TÁRCÁK, JEGYZETEK
álszine, s e kétszint Önérdeke s a körülmények szerint majd igy majd amúgy alkalmazza. Oh há az ember e g y s z i n ű 'volna, ha szive és ajka mindig öszhangzanék, "ha a divat legferdébb kinövéseit majomként nem utánozná, ha mindig csak a valódi műveltséggel párosított egyszerű természetesség szép színét viselné külsején és belsejében — mennyivel boldogabb lehetne — mint igy kétszínű álorczája alatt 1 (Vége a II. szakasznak.) Elmefuttatás A ssiiirôl. (Vége.) ni. Van egykét fószin, melly sajátos jelentőséggel bir. Á rózsaszín szerelmet jeleut, igen helyesen ! mert a szerelem is, mint a rózsa múlékony, hervatag, változékony; a jó illatú, mosolygó rózsa gyönyörködtet bennünket , de töviseivel meg is vérezhet ; igy a szerelem is majd üdvét, majd fájdalmat ad. Majd minden rózsa soklevelü, a szerelem is majd mind sokoldalú ; van vad és szelíd rózsa, van vad és szelíd szerelem! — Némelly rózsa csak egyszer virít egy évben, míg más minden hónapban újra meg újra virágzik ; ugy szinte van sok ember, ki csak egyszer s egyet szeret egy évben, mig más minden hónapban mást azeret. De azért, hogy a rózsaszín szerelmet jelent, nem következés, hogy minden ember számára rózsák virítsanak a szerelem kertében, mert sok szerelmes ember szive repedezett, ronda házikó, melly körül a szerelem gazos, dudvás kertet képez. — Ha a rózsát gyakran és sokáig szagolgatjuk , megkékül, s már ekkor a hűség színét is viseli; de valaminthogy a természetben nincs kék rózsa, ugy az életben is csak nagy ritkaság a valódi hű szerelem. — Valamint a rózsát igen sok zöld levél, zöld bokor környezi,
