Szigeth Gábor szerk.: Vahot Imre válogatott színházi írásai 1840-1848 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 12., Budapest, 1981)

NEMZETI SZÍNHÁZ

színpadunkon ax opera igen elnyomja a drámát; — és én azt mondom, miként e tekintetben még soha nem volt olly valódi és alapos ok a vészharang megkouditására, mint épen most. A szinházi árfölemeles leginkább az opera miatt történt, miután az énekesek roppant fizetését nem győzte meg a pénztár, és még is — oh szent igaszság, hová tűntél el a földrül ! — az operánál sokkal kevesebbe kerülő, s a nemzeti szinház leglényegesebb alkotó része-, a drámának kell most ezen díjfölemelés mialt bűnhődnie, lakolnia ! — Mert operában csak most is van közönség — ámbár koránsem olly nagy, mint azelőtt ; — de drámák, adatásakor a tiszta üres helyek miatt talán agarakkal is lehetne nyulászni a nemzetiben ; és igy Thaliánk könnyező szemekkel kénytelen most leereszteni már már szép tűzzel lobogni kezdett fáklyáját ; mig Ealerpe és Polyhimnia, a zene és dal divatos bálványistenei, büszke diadalmi csörömpöléssel, s a rövidlátók zajos tapsai közt ütik föl zászlójukat a végveszéllyel fenyegetett magyar drámai művészet megaláztatása fölött ! — Ki önámító s egyik legszentebb érdekünk buktatója nem akar lenni, — megismerendi, hogy igazat szólok és szavaim nem túlságosak. f S mind a mellett is, hogy igy állnak a dolgok, a nem rosz akarattal, hanem csak bizonytalan számitással történt árfölemés által színházunk életén ütött sebet, némellyek azon hír terjesztésével vélik gyógyíthatni, miszerint állítólag a szinház jövedelme, mióta a belépti díjak fölemeltettek, nem hogy csökkent volna, de sőt növekedett. Én ugyan ezt nem hiszem, s a csalóka számítást legfolebb is a páholyokból bevett bérletpénzeken látom alapítva ; — de ha mindjárt ugy állna is a dolog, mit ér nekünk, mit ér a nemzetnek , az anyagi jövedelem szaporodása, ha általa szellemi kárt látunk óriási alakban előidézve?! Soh'se örüljünk a*lelketlen kalmári nyereség aranyos daemonának ott, hol más felöl az erkölcsi veszteség buktatással fenyegeti a jó ügy tiszta géniuszát. Hát ugyan kérdem én: miért tett a nemzet alapítványt egy középponti magyar színházra? azért é, hogy az opera emelésére mindent elkövessünk, s a szív- és értelemre ,.s a nemzeti nyelv terjesztésére sokkal nagyobb hatású drámát és a színészetet elhanyagoljuk, vagy épen ennek becsét s az irántai részvétet minden módon csöklentsük ? azért é, hogy amannak virágoztatására, s emennek elhervasztására, bár akaratlanul is, minden lehető eszközt mozgásba hozzunk, hogy az operának nagy közönséget teremtsünk, mig a drámától azon középsznmu közönséget is elriasszuk, melly különben is alig képes benne a lelket föltartani? — Nem nem ! az én újjászületni kívánó, komoly nemzetem leginkább a drámai művészet, s nem az opera végett alapitá meg színházát, s azért nem hiszem, hogy léteznék jó hazafi, ki igy ne vélekednék : „nemzeti színházunkban a dráma és színművészet előmozdítása, emelése tekintetéből minden kigondolható becsületes eszközt föl kell'használni, s mindazon akadályokat, mik annak fejlődését s haladását gátolják, az útból el kell mozdítani 1" És minthogy napnál világosabb az, miszerint a legújabb árfölemeles a drámai művészet fejlődését, haladását fölötte gátolja, söt azt elébb utóbb a bukás, enyészet halálos örvényébe sodorná, miről már néhány értelmesebb szinész is tökéletesen