Szigeth Gábor szerk.: Vahot Imre válogatott színházi írásai 1840-1848 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 12., Budapest, 1981)

NEMZETI SZÍNHÁZ

egy magyar kézikönyvünk, melly a színművészet szabályait, elméletét rendszeresen tanítaná, s kivált a fiatal kezdő színésznek alkalmat, módot nyújtana önképzés állal is művelnie magát. Hogy illy könyvünk nincs, oka leginkább abban rejlik, mert iróink eddigelé legkevésbbé sem buzdítattak illy mű készítésére. De a mi halad, nem marad. S remélni lehet, mikép nemz. színházunk igazgalósága, szép hivatásánál fogva rövid időn illy pályafeladatot tüzend ki: „Készítessék szinészeti kéziköny, a legjobb külföldi források szerint, tekintettel viszonyainkra, s a fejlődni kezdő magyar nemzeti színészet eredeti sajátságaira, a lehető legnépszerűbb és világosabb előadással.-' — Jutalom 50 darab arany, melly összeget talán aláírás utján is össze lehetne hozni, mitől, kivált a jobb állású régi szinészek, bizonnyal nem vonakodnának. Uly jutalmat a Kis falud y társaság is tűzhetne ki. VII. Szinészeti könyv- és m ü t á r. A nemzeti szinház pénztárából évenkint legalább ZOO p. forintot kellene fordítani a legjelesebb külföldi szinmüvészcli, dramaturgiai könyvek, folyóiratok, lapok ós costumeképek beszerzésére, s ez használatúi állana a magukat képezni akaró szinészek és drámaírók számára. — A szinházi lap, szinészeti kézikönyv, a szinészeti könyv- és műtár létrehozása eleinte hatalmas pótléka, s később segédeszköze volna az olly sajnosán nélkülözött színészeket képző tanodának. VIII. Magyar szinházi zene. Köztudomású dolog, miként közönségünk egyátaljában nincs megelégedve azon aluszékony s idegen szellemű zenével, melly drámai előadások alkalmával színházunkban helyet foglal. A valódi sajátos magyar zenének híre sincs nemzeti színházunkban. Sőt a rosz előadás által csak elkorcsosítják, nemzeti jelleméből kivetkőztetik ilt a szép magyar zenél. Nemde kioltó szégyen ez? — Mikép segítsünk hát rajta? — Ugy, hogy e tekintetben a gyökeres javítás anyagi hasznot is hajtson az intézetnek. — Valahányszor drámai előadás van, a már külföldön is nagy tetszéssel működött, s csinos külseü egyénekből álló, s néhány fúvó hangszerrel megerősítendő Bihariféle magyar zenésztársaságot kellene az orcheslrumban meghatározott havi fizetés mellett játszatni* Ekkor aztán volna jó, derék magyar szinházi zenónk hetenkint legalább kétszer, háromszor. Hogy ez kevésbe kerülne, s e mellett az intézetnek igen nagy hasznot hajtana, az kétségkívüli dolog. Ismerjük a magyar közönséget, ez él hal a jó magyar nótáért, s egy jól húzott csárdást, vagy