Szigeth Gábor szerk.: Vahot Imre válogatott színházi írásai 1840-1848 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 12., Budapest, 1981)

NEMZETI SZÍNHÁZ

sugallatából — azoknak uj művei után a két első előadás féljövedelmét biztositá. És ez magában véve szép dolog volt; csakhogy akkor a zavaros számadások-, s előleges lealkudásokkal könnyen ki lehetett szúrni a szegény író szemét. — A mint Bartay megszűnt lenni igazgató ,* nem tudom kinek , de valakinek eszébe jutott, hogy ezen díjazás a drámaírókra nézve fölötte kedvező (?), s a színházra nézve igen káros (?) lévén, már csak azért is, hogy a drámairónak valamikép csömört ne okozzon ama roppant haszon, a devalvatio utján le kell azt szállítani. És hogy ezen devalvatio még inkább kedvező színben tűnjék föl, határozattá lön, hogy a boldog drámaíró, müvének négy első előadásából kapjon osztalékot; azazj első előadásból kapjon legföljebb 80 pftot, a másodikból 30-at, a harmadikból 10-et, a negyedikből = O-it. Ez persze a szinház pénztárára nézt igen gazdaságos ; s a mindig nagy közönséget becsődítő dalos népszínművek Írójának sem sokat árt; — de nagyon megkeserüli ám ezen potom dijacs-' kát az, ki minden lárma és czifraság nélküli, egyszerű drámát, nemesebb társalgási vígjátékot ír, még pedig netalán három annyi műgonddal, szorgalom- és idővesztéssel, mint a puszta véletlen által szerencsésebb helyzetű népszinmüiró. — Nemzeti színházunknak egyik főfeladata a magyar drámai irodalomnak — melly öt leghatalmasabb támoszlopként tartja fenn —, a lehető legnemesebb iránybani kifejlődését, minden módon eszközölni. S erre nézve leghatékonyabb eszköz a tehetségesebb drámaírók anyagi biztosítása, melly müveik kellő aránybani jutalmazását föltétezi. — Szinész és szinműiró legszükségesebb két alkotó része a nagyobb színházaknak ; s ha velők és általuk czélt akarunk érni, mindkettőnek anyagi jólétét egyaránt biztosítani kell. És ugyan e tekintetben hogy áll a dolog mi nálunk, kis Chinában? — Tehetségesebb színészeink aránylag a szinház jövedelméhez igen jól, mondhatni, nemzethez illő bőkezűséggel fizettetnek, kivált ha figyelembe vesszük azt, hogy rendes havi fizetésükön felül jutalomjátékaik, s vcndégszerepcik által ezereket keresnek (legújabban is Lendvay 6 hétig tartott utazásából mintegy 1000 pftot hozott haza). Es ez ellen nincs kifogásunk, söt valóban örvendenünk lehet, hogy a jelesebb szinész már hazánkban is kiszabadult a nyomor és inség bilincseiből. Más részről azonban a méltányosság szempontjából azt is megkívánhatjuk, söt

: joggal kövelelhetjük y hogy a drámaírók anyagi állása is hasonlókép bizto-