Szigeth Gábor szerk.: Vahot Imre válogatott színházi írásai 1840-1848 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 12., Budapest, 1981)

NEMZETI SZÍNHÁZ

dolgokat is nyilvánosságra hozni, mellyeket inkább szereltem volna, még pedig a szinház érdekében , magánúton tudtokra adni az illetőknek. És miután tapaszlalám, hogy a Honderű, silányul megkezdett válaszát kivéve, senki nem •kar felelni, mert hiszen nehéz is lelt volna ám azon elevenre ható kérdések elibe állani —: lecsendesülve, nyugodtan tekintem a szinházi dolgok folyamát \ s midőn észrevettem , hogy az egyetemes juurnolistika körében viszhangra talált felszólalásaim nem hangzottak el a pusztában, söt, ha nem is mindjárt az ostrom után, de valamivel később, s lassankint szembeötlő siker, s jóutratérés biztosíts azok diadalát: szívből örvendettem, még pedig nem hiúsági viszketegböl, de a jó ügy győzelmén. Mert vájjon, nagy részben, nem a hírlapírók erélyes fölléptének lehet-e azt köszönni, hogy az igazgatóság, figyelmeztetvén a tetemesebb hibákra, visszaélésekre, ezek megszüntetésén lehetőleg munkálódék, a kormányzásban résztvevő egyének eljárása, s főkép a játékrend, s a pénztár fölött szigorúbban kezde ellenőrködni s most a közönség kivánatait mindinkább kielégíteni (igyekszik ; hogy az irók, s különösen a színháznál működő pályatársak által háttérbe szorított drámaköltők irányában méltányosabb lön, a színházat külsőleg is kijavítani, kényelmesbbé tenni, czélszcrünek látá ; hogy a jobb nevü drámaíróknak a szinházba szabad bejárást engedett, s a mi legfőbb, s mi még eddig soha nem tőrtént, a pénztár mibenlétéről, hírlapok utján, az ország szine előtt, nyilvános számadást adui kötelességének ismeri ? Mindez igen jó, s méltánylást érdemlő jelenség, s olly kedvező fordulat, melly a derék lládny grófnak, mint országosan kinevezett színházi főfelügyelőnek, mindenkor becsületére fog válni. Illy körülmények közt, bevárva a jó sikerű következéseket, kötelességemnek tartam a szinház ellenében használt keserű kifakadások fulánk-