Szigeth Gábor szerk.: Vahot Imre válogatott színházi írásai 1840-1848 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 12., Budapest, 1981)

NEMZETI SZÍNHÁZ

zö bitorolva az igazgatói hatalmat, sikra lép a színház mellett gőgös hangon ügyvédkedni, s ennek hitelét igaztalan állításokkal, fortélyos csűrés-csavarással rontja, az egész egyetemes journalisticarol olly fitymálva beszél, mintha ez az 8 magas állása és méltósága alatt kaczorogna t\ Fáncsy honderűi Válaszában engem akart meghazudtolni, de a mint a mondottakból kitetszik , önmagát hazudtolá meg, s egyszersmind az undokság bélyegével, mit reám akart visszaruházni, még inkább megfefcetité magát. Elég legyen ennyi feleletül neki ! De minthogy előleges figyelmeztetésemhez mondám, mikép a színházra nézve olly kérdéseket is fogok majd tenni, mik Fáncsy urat megizzasztják , megakasztják : igéretemet rövid időst leljesítendem, s ezen vitának azon igen hasznos eredménye leend, miként tökéletesen be lesz általunk bizonyítva az, hogy a lelkes Ráday gróf legjobb, legtisztább szándékkal jár el főfelügyelői lisztében, hanem ő nem lehelvén mindig Pesten, s állásánál fogva nem bocsátkozhatván az igazgatás minden részletébe, kormánya, különösen ügyvivője Fáncsy or vele ellenkező irányban működik, őt a színház Viszonyairól s érdekeiről balul értesíti, a magasabb rendeltetésű nemes színházat nyerészkedés eszközévé akarván oljasílani ; és hogy az illy Fáncsy féle veszélyes s káros kormánynak minél előbb buknia kell, azaz, megszüntetve valahára a szerencsétlen színészi igazgatást, e helyett az országos főfelügyelőnek minél előbb egy értelmes, tiszta czélú és jellemű , erélyes igazgatót kellene kineveznje ! — És azt is meg fogom mondani, kit gondolok én e pályára a jelen körülmények közt legalkalmasabbnak, hogy valamikép azt ne gondolják — mivel már néraellyek gyanúsítani kezdtek, — mintha enmagamat akarnám feltolni az igazgatói pályára. Nem ettem bolond gombát, bogy ellenségeimet akarjam vezérelni — enmagam ellen! — VAHOT IMRE. —MrtNEMZETI SZÍNHÁZ, AÏ1LT LEVÉL T. CZ. VAHOT I. ÚRHOZ. Legutolsó lapjában önként megvallja ön — mit ugy sem tagadhatott, mintán hozzám írott tevéiében is elösmeri — hogy Fáncsy annak idejében értesité önt, miszerint én R a b -om két első adatásakor jövedelmi negyedet kapván, harmadszor ' vásárvasárnapon, csak százlólit fogok kapni. Ez tagadhatlan levén , kérdem önt egész tisztelettel : mi adott Önnek jogot, és szabad volt-e, nem nyilvános közlönynek, de bármelly privát embernek is, rólam amúgy gondolomra , sőt a dolog valódi állásáról eleve értesítve, álhirt terjeszteni ? s illett-e az főkép önhöz, ki legutolsó levelében is édes barátjának czimez, s magát igaz bará-