Szigeth Gábor szerk.: Vahot Imre válogatott színházi írásai 1840-1848 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 12., Budapest, 1981)

NEMZETI SZÍNHÁZ

Művészetünk, % e m JE <e t í atlnház. A Honderű igazgatója mint dráma-biráló. Nincs irodalmunk körében méltatlanabb, részrehajlóbb, követ­kezetlenebb' és zavartabb fogalmu bíráló a Honderű igazgatójá­nál., ó mindig ugy itél mint szeszélye, személyes hajlama, bóko­lási tisztje, vajy a divattól függő chamüleoni ízlése hozza ma­gával. Ma teli torokból dicsér, egekig magasztal valamit, holnap már ugyanazt lepiszkolja, s ha lehetne még a por- és sárnál is leebb sülyesztené. Különösen színműíróinkkal nagyon furcsán van ez az ur. Csak nem régiben Szigligeti népszínműveit nem győzé eléggé csodálni, s a dicséretek minden kigondolható virágaival elhalmozni; fennen kürtölé, hogy mi irótársai hiába irigyeljük (??) az ő szerencséjét, — Szigligeti mindnyájunkon kitesz (kivéve ta­lán az Álmok genialis íróját) ; fennen kürtölé, miként egyedül a Szökölt katona s Két pisztoly-félo népszínművek által boldogul­hat a nemzeti színház, mind művészeti mind erkölcsi és anyagi tekintetben ! És íme most báró Eötvös Egyenlőségét meg­pillantván, egészen elragadtatik, s nagy tüzében s a magas rangú iró iránti hódolatból, megfeledkezve a nem rég-multakról, el­veszti a súlyegyent, az általa annyira magasztalt népszínműve­ket gyalázza, szidja, színpadunkról kiküszöböltetni óhajtja, mind a valódi művészetre, mind a közönség ízlése s erkölcsi­ségére rosz, káros befolyásunknak nyilvánítván azokat, s egye­dül a nemesebb, classicusabb színmüvekben látja föltűnni ncm­zoti színházunk jövendő meevállóját.—Nagyon szép hit, nagyon

Next

/
Oldalképek
Tartalom