Szigeth Gábor szerk.: Vahot Imre válogatott színházi írásai 1840-1848 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 12., Budapest, 1981)
NEMZETI SZÍNHÁZ
literatorkodnának, mit sem szólnánk (noha Igen naçj ritkaság, hogy a'jó művész egyszersmind jó író is legyen , perse, a' költőket nem érthetjük ide). Azonban nézzünk végig kevés művészünk' sokszori iratán, mind az nem egyéb mentegetőzésnél, örökös panasznál, 's eritica elleni lázadásnál. Különösen színi ügyünkre nézve, a' színészek közöl, Egressyn kívül ki írt valami hasznosat? — (Ez ismét új bók, és fogás 1 's nem tehetek arról, hogy F. úrnak roszúl esik). — Világos tehát, hogy általában művészeink eddigelé :— főleg a' polémia' mezején — körökön kivül literatorkodtak. 'S ezt elismernie F. úrnak nagyon érdekébea áll, mert elvégre még valaki művészi nevét is eldisputálja tőle. — Ne hetvenkedjék hát F. úr a' professiofiatut irómüvészi ezímnek rám tolásával; mert én az nem vagyok. Egyébiránt a' mi még nincs, megtörténhetik, 's lehet, hogy F. urat, nem csak mint irót, hanem mint*«zi'neszt is, majd ex professo fogom véleményem' sorompója tlébe iàézni,— és sine ira, sed cum studio! lehet, hogy nem mindig a' művészetről, de már egyszer a' termé-' szélről is fogunk szólani (de a' rosz ellen itt is harczolandunk). Elég az nekem, hogy gonosz ügy mellett soha nem vittam, 's mindig szabadon, függetlenül irok, 's akkor mikor nekem tetszik, nem pedig úgy mint F. úr, ki saját vallomása szerint, még mindig kénytelenségből comparealt élőnkbe. Bizony különös szerencse jutott nekem, illy kényszerített, subordinált katonákkal harczolnom; azért nem találok köztök egyetlenegy szabad gondolkodásura 's érzetüre is. De talán az illy vitézekkeli harczolásnak is meg van azért a' maga jó oldala. . • 'S ím most következik a* búcsúztató. Én, mint ki F. úr Dobrosyhoz 's hozzám intézett védiratait talán mindenek közt legnagyobb figyelemmel olvasám végig — mert kinek lett volna ehhez türelme? — egyszerre kitaláltam, az ő eddigi polemizálása' alapokát, titkos rejtajtaját, kitaláltam védiratinak eredeti forrását,, ösztönző rugóit, czélját 's végirányát. 'S itt az idő," F. űr' körén túli, 's czéltalanúl hánykódó polemizálása felől eldöntöleg szólanunk. Fáncsy eddigelé, legelőször is azért polemizált, azért jajdult fel minden legkisebb neszre, mert azt hívé, hogy olly dolgokra tanit bennünket, mellyekröl mi semmit nem tudunk. Ez magában nem rosz; azonban mind a' mellett is, hogy ő némi olvasott tudományos-