Szigeth Gábor szerk.: Vahot Imre válogatott színházi írásai 1840-1848 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 12., Budapest, 1981)

NEMZETI SZÍNHÁZ

Táí-élcökkel is többet gondolunk mint kellene, 's mint másokéival szoktunk. — Mindebből tehát az következik : hogy színészeink egymás közt, privát-körökben viselhetik bízvást a' martyr nevet, de nyilvános pályán nem, 's legkevésbbé akkor, midőn önmagok teszik fel fejökre a* koronát. — De P. megint az ellenkezőt akarja már demonstrálni — azért hát, uraim, kinek nincs igat*t >. Vackot Imre, (FolytatUtik.) KineJz nincs ig (vsa? . (Fáncsy Lajosnak.) iFoly tatái.) Azonban most jő csak a' fontos dolog, az irá*szahadzág' nagyszerű kérdése , melly művészeink ellen irt czikkemre vonatkozólag F. által mindenek közt a' iegborzasztóbban csavartatik el. Én ugyanis e' tárgyban a' körökön kivül literatorkodó művészek, de csak az azt tevők' számára bizonyos korlátokat jeleltem ki ; 's épen nem csodálkozom, hogy ez haragot vont maga után, mert hiszen mi sértheti inkább a' magokat nagy fontosságúnak vélt, de mások által föl sem Tett légbe hadarázókat, mint midőn a' nyilvános pályáról — bár csak részletesen is, mint általam történt —leútasittatnak ? Buszankodik ezért Thewrewklöl kezdve Csaploviusig minden emberi természettel biró ember, de mi nem tehetünk róla. Én azonban mint a' többinek úgy Fáncsynak sem mondám azt, hogy egyáltalában ne írjon, hanem csak, hogy korén tál ne literatorkodjék, ne polemizáljon. 'S im e' miatt engem nagy haragjában ströfessionatut irúmiicésznek nevez, melly kifejezéssel én martyrságról irt czikkemben a' költőket értem, 's e' felfogott 's elmagyarázott szónak lóvá változtatott pegazusán nyargal ő miudig 's mindenütt, természetes! — gúnyosan lenéző arczczal ; de meglássuk meddig üli meg a' nyerget, talán majd mindjárt gyalog is beszélhetünk Tele. F. mint roppant ismeretü theoreti .us szinész keresztül baglat az -iJ-szvilág' tudományán's műrészeién, 's megrauto£ tökkel ütött fejű két magyar hazának, hogv r nem egy szinész Tala