Kerényi Ferenc szerk.: Egressy Gábor válogatott cikkei (1838-1848) (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 11., 1980)

vetendő: mert kinek hiúságában van egyedüli ösztön a

f jóra, és dicséretesre, az nem a' művészetet szereti, hanem önmagát. De szólék, mert önt erkölcsileg méltánytalanságon kapáin, és most szólok, mert ön tekintetet zsarol azon tanításainak, mellyeknek ártalmas voltáról hensöleg megvagyok győződve. Szeb. Azonban igaza van önnek: a' dicséret a' gyöngét eluizoltá teszi. Hlyen elbizoltság példányai a' magyar színháznál is vannak , kik társaikart lenézik, minden dicséretre, melly nem az Ô drága személykéjöket illeti, kaján szemmel tekintenek, kik tudományos műveltség nélkül, jó és rosz theoriákat szükséges válogatás nélkül összeolvasván , 's a' jót felfogni kellőleg nem bírván , szünetlen okoskodnak, 's magukat müphilosophusoknak képzelvén, leczkéket szeretnek másoknak tartani dolgokról, mellyek mélyébe nem hatottak. Ezen urakat egykét dicsérő szó levé illy nagy emberekké saját képzelgésükben, 's miután kisül, hogy ez igen gyarló nraknak a' dicséret méreg , a' kíméletes hazafiúi kritika nem használ, gondunk lesz rajok, hogy a' tömjén füstben meg ne kábuljanak. . Egressy. G. Mennyi kérkedés , mennyiro8znl takart méreg, mennyi irigység , mennyi kajánság , mennyi tolakodás e' néhány sorban, és általában mennyi önámitás ! — No jaj tehát neked Egressy Gábor, vagy más tudós szinész , kitSzebekklébi olly elhízottá dicsért! Játszál művészileg, vagy ne: Sz. űr irgalmatlan bicskáját semmikép ki nem kerülöd ! 'S valóban olly magas jelentőségűnek tarljaön kritikáját, hogy avval még fenyegetőzni is lehessen?! Személyemet illetőleg, mellyet itt sújtani szándékozik , számot lehetne ugyan kérnem öntől : hogy például lenne szives azon elbizoltság példányait, kik tár-