Kerényi Ferenc szerk.: Egressy Gábor válogatott cikkei (1838-1848) (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 11., 1980)
ti," A Li gner oll es Lujza c. /Dinaux - Legouvé/ romantikus magánéleti dráma Givry grófjának jellemzése 1941-ben már a III. Richárd címszerepét előlegezi. Ugyanakkor itt indult a kortárs témájú drámákban azoknak a főrangú szereplőknek a sora, akiket Egressy - egy-egy egyénített vonással - a megirt figuránál ellenszenvesebbre formált. 1842-re Egressy Megyeri Károly mellé nőtt fel, s ennek korai halála után egyre inkább a legjobb magyar színésznek számított, Bajza részben Lendvayt igyekezett előtérbe helyezni, részben pedig a tegnapi példaképet, Löwét állította mintának a kortársak elé, amikor az 1843. aug. 1-én fellépett a Nemzeti Színházban is, Raupach Lovasszó c. vígjátékának néma levente-főszerepében. Négy év telt azóta, hogy Egressy Löwét felkereste pesti vendégszereplése alkalmából,hogy vele a Ham let ről és a színészi alkotómesterség más dolgairól beszélgessen. .. Vahot Imre, aki a Regélő Pesti Divatlap 1842.évi 50. és 51. számában Egressyvel zárta a magyar színészetről irott "daguerrotypia"-sorozatát, már teljes joggal utasította vissza a külföldiek másolásának vádját. Egressy szerepkörének ekkori felmérése azt mutatja, hogy a tudatosan épített pályának ebben a szakaszában egyensúlyban voltak a régi és továbbfejlesztett, meg az újonnan választott szerepek. Vahot öt ilyen szerepkört különböztetett meg. Egressy megőrizte a bravúrosan alakított és átlényegitett alakokat /Garrick, Krumm Illés stb./, az uj korszakban gazdagodott repertoárja a szenvedélyes figurákkal /Kean/, továbbá az intrikusokkal és az "erőteljes, zsarnoki kéjelgőkkel" /pl. Monaldeschi/. Vahot a jelzők tűzijátékával minősítette Egressy vígjátéki alakításait: "finom társalgásu, udvarias, eleven, majd affectait, feszes, majd természetes, őszinte, vidor emberek, kivált fiatalok." /Bolingbroke az Egy pohár vízb en. Lengey a Fiatal házasokb an. Józsi a Párisi naplopób an. a Fiatal férj Oscar ja stb./ Az első helyre mégis az általa "fentragikai"-nak nevezett szerepeket tette, amelyekhez Egressy tanulmányai leginkább fűződnek; Shakespeare-alakitásait / Lear . Coriolanus . Hamlet/ . Lázár pásztort, Szabolcsot Az áldozatb an stb.