Kerényi Ferenc szerk.: Egressy Gábor válogatott cikkei (1838-1848) (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 11., 1980)

dráma és a radikális forditó-társ, Dobrossy István megválasztásával kezdődött. Minthogy a Coriolanus a népellenesség veszélyeit bemutatva lett kulcsdráma, Egressy ehhez is sajátos gesztustárat alkalmazott: a főszereplőt megfosztotta hősi vonásaitól, helyette pózokkal ruházta fel, igy formálta ellenszenvesebbé a megirtnál, Bajza véleménye ismét rosszalló volt: "...valóságos kis városi Coriolanus volt, tele hegykeséggel és ízetlen hetvenkedéseivel egy izmos pergő nyelvű suhancznak /.../ hányta,vetette magát, szökdelt előre és hátra, palástját vállaira kapkodá és rángatta..." A korszak emiitett három nagy szerepe mellett a megújított színészi gesztustár egyes elemei önmagukban is jelentkeztek, kevéssé ismert darabok keretében,.mint a kétségbeesés kifejezése Bouchaxdy Lázár, a pásztor c. drámájában: "leveti magát a földre, összezsugorodik/.../, két tenyerét feje hátuljára lapítja, két könyökét arczulata előtt összenyomja, lábai feszengenék, derekát megcsavarja /.../, majd ismét kezeivel hol térdeit öklözi, hol a levegőben hadonász és gégeszakadásig kiált." Egressy e kísérletező korszakának összegezése előtt két megjegyzést kell tennünk. Először: a színészi lehetőségek kipróbálása a romantikus színházművészet keretein belül érvényesült. A romantika kialakult átlagától való eltérés a kortárs témájú müvekben és a Shakespeare-értelmezésekben valósulhatott meg. Történelmietlen az a szemlélet, amely a Bajzáék és esztétikai ellenfeleik közötti izlés-vitát a romantika és a realizmus szembenállásaként értelmezi. Realistának nevezhető szinházi alternativa az 1840es évek hazai színjátszásában nincsen; nem szólva most arról, hogy a realizmus és a korstílusok fogalma a színházművészetben, ahol a színész fizikai jelenvalóságában ábrázol embert, mindmáig megoldatlan, bonyolult esztétikai kérdés. Másodszor: Egressy kísérleteire rossz egészségi állapotban vállalkozott. Hangja, gyakran sajgó melle nem bírta meg mindig a drámai indulatkitörésekhez szükséges erőkifejtést; ilyenkor tenorhangja eltorzult, elcsuklott, szövegmondása