Csáky Tivadar: Nemzeti Játékszíni Tudósítás 16 számban (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 10., Budapest, 1979)

AZ ELSŐ MAGYAR SZÍNHÁZI LAP - Az első magyar színházi lap születése

amilyenéri; Bajza József és mások még a negyvenes években is harcoltak. Ez a társulat nem az eredeti magyar drámairodalom propagálását tűzte a zászlajára, bár erről a célról sem fe­ledkezett meg, A társulat műsorának gerincét a daljátékok, operák alkották. Szélesebb érdeklődést váltottak ki, mint a szinjátékok, amelyek alapos megértése feltételezi a magyar nyelv ismeretét. Az arisztokrácia zenei műveltségére éppúgy apellálhatott a társulat, mint a német anyanyelvű, de zené­hez szokott polgári elemek érdeklődésére. Sajnos még mind­máig nem mérték fel a színtársulatok, s ezen belül az első magyar operatársulat hatását a kor nem magyar nyelvű közön­ségére, noha ma már tudjuk, hogy a harmincas évek kezdetei­től Magyarországon is megnyilvánuló nemzeti-anyanyelvi tö­rekvésekben a szinháznak mint intézménynek alapvető része volt. Nem kétséges, hogy a három nyelvű és három nemzetiségű, 12 000 lakosú Kassa hosszabb távon alkalmatlan lett volna a magyar szinészek istápolására, olyan időkben, amikor állami támogatásra gondolni sem lehetett. De az a színház, amelynek tömegbázisa az egész lakosság, s amelyet néhány tehetős me­cénás főúr támogatott - számithatott arra, hogy csatát nyer. Négy évtized szinházi kudarcai, a megtorpanások, a zátonyra jutott jobb sorsra érdemes kezdeményezések után éppen az időd­ben és Kassán derengett fel a magyar azinészet jövője. H ...a Hon szeretet annyira vitte a dolgot, hogy most már két esztendő olta kirekesztőleg Magyar Játék-szin áll fenn a fel­föld fő várossában Kassán, és pedig kedvező szerentsével, mert mindég teli van a Ház, a mi nem tsak arra mutat, hogy a nemzetesedés ditső érzete megjárta a hidegebb Tartományban is a lelkeket, hanem arra is, hogy a Szinjátszók és a játszőnék a dall-játékokban szintúgy, mint a többiekben tökéletességre vergődnek. Nem lehet e tekintetben eléggé magasztalni kivált Abauj vármegye Rendéit, mellyeknek buzgó segedelme által nem tsak eddigelé meginditatott és folytattatot itten a honi Já­ték szin virágzása, hanem még a két jövő esztendőre is fenn maradása biztosságba helyeztetett,ugy pedig,hogy 25 személy a két nemből egész esztendőt által télben nyárban játszodhat-

Next

/
Oldalképek
Tartalom