Csáky Tivadar: Nemzeti Játékszíni Tudósítás 16 számban (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 10., Budapest, 1979)

AZ ELSŐ MAGYAR SZÍNHÁZI LAP - A Nemzeti Játékszíni Tudósitás az idö rostáján

tekbe menő leírását sem olvashatjuk lapjában,holott szemében Kántorné az,aki az adott lehetőségeken belül a tökéletességet képviselte. "Kántorné Asszony a magyar Melpomene különös és jeles kedveltje..." /4.O./ - akit a kassaiák is sürü kihívásokkal tisztelnek meg. A közönség egyöntetű Kántorné művészi képességeinek a megítélésében. Csáky is teljesen egyetért ezzel az elismerő állásponttal. Kár, hogy rövidre szabott megjegyzései alapján nem derül ki, hogy miben járt Kántorné társai előtt, miért volt egy korszak példaképe és kiemelkedő egyénisége - mert, hogy az volt, azt még Bajza sem vitatta. Mégis viszonylag a szinészi játék az, amely a lapban méltatásban részesül, miközben a rendező hozzájárulása az előadások sikeréhez vagy esetenként a kudarcához csak áttételesen jut kifejezésre. Tévedés volna azonban azt feltételezni, hogy mindez azért van, mert a rendező feladatköre a magyar színjátszásban ekkor még nem alakult ki. Hiszen már jóval korábban, az 1821-ben Kolozsvárott, Szentkirályi Mihály által szerkesztett szinházi szabályzat,a rendező tennivalóit a következő négy fő pontban jelölte meg: 1. kiválasztja előre egy hónapra az előadandó darabokat különös tekintettel a várható jövedelemre és a közönség Ízlésére, 2. a kiosztott szerepeket jóváhagyás végett benyújtja az igazgatóságnak, 3. megszabja szereposztáskor szereplőnként a szükséges öltözeteket, 4. a színjátszókat példaadással utasitja és oktatja.^

2 Ezek a feladatok ha nem is,azonosak a rendező mai tennivalóival - de közelítenek hozzá. Tehát útban vagyunk a rendező fontosságának a felismeréséhez. Kassán azonban mellőzni kellett a kolozsvári szinházi hierarchiát, amely többek között 3 rendező, továbbá zenekari felügyelő, perceptor /a bevételek kezelője/ és diszitőmester számára is biztosította az anyagi feltételeket,Anyagi megfontolásokból a rendezés Kassán,