Csáky Tivadar: Nemzeti Játékszíni Tudósítás 16 számban (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 10., Budapest, 1979)

AZ ELSŐ MAGYAR SZÍNHÁZI LAP - A Nemzeti Játékszíni Tudósitás az idö rostáján

rünk./ A dxámaixodalomban való jártasságát vitathatóvá teszi a kor dramaturgiai irodalmának sekélyes ismerete. Mig a harmincas években jelentkező kiemelkedőbb szinikritikusok - elsősorban Bajza, Vörösmarty, Toldy - s a nyomukba lépő nemzedék Írásaiban is fellelhető a német, osztrák esztéták, elsősorban Leasing, Schlegel, Tieck, Goethe és mások szellemi megtermékenyítő hatása, Csákynál - aki ismerte ugyan a korabeli jelentősebb német nyelvű lapokat, folyóiratokat - ezt a megtermékenyítő hatást nem lehet bizonyítani. Alaposabb elméleti felkészültség hiján szerény tudásanyag volt ez, amely elsősorban gyakorlati tapasztalatokra támaszkodhatott. Újra olvasva az előkerült példányokat, Bajza József gúnyos megjegyzései nélkül sem nehéz rajtakapni Csákyt elszólásokon, olykor-olykor tévedéseken, amelyek éppen az elméleti megalapozás hiányairól árulkodnak. A január 6-i, Az alpesi rózsa, pátens és sál cimü előadással kapcsolatosan némi csodálkozással írja: "Játékszini Rendszabások szerint egy Darab története közönségesen csak 24 óráig tarthat; az Alpesi rózsa valójában olly érzékeny tárgyat foglal magában, hogy ezen játék különben is szép kidolgoztatásban az esztendeig kiterjesztett történet éppen nem háborgató, sőt részvételt okozó..." /23.o./ Igaz, hogy Arisztotelész nyomán a francia klasszicizmus által dogmává merevített hármas egység törvénye - mely szerint a darab egységes cselekményének ugyanazon helyszínen huszonnégy órán belül kell leperegnie - sokáig tartotta magát, de a XVIII. században már elvesztette érvényességét. A XIX. század elején pedig a "Játékszini Rendszabá3ok" ezt a megkötést már nem tartalmazhatták. A Nemzeti Játékszini Tudósitás 82 előadás '"krónikáját" hagyta a? utókorra. Négy hónap alatt csak háromszor fordult elő /febr. 17., febr. 24. és márc. 22./, hogy egész estét betöltő darab helyett két kisebb színdarab került előadásra. Az eredeti magyar darabok száma kevés: csak Kisfaludy Károly /4/ és Telepi György /1/ képviseli a hazai drámairodalmat.