J. A. Blacwell: Rudolf of Varosnay. (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 7., Budapest, 1977)

dalmi ízlésével. Blackwell tragédiáját az idegen szerzők magyar vonatkozású drámai müvei fölé emeli a darabnak történelmi, közjogi, gazdasági, néprajzi hitelessége. A század első harmadának angol színpadára került magyar vonatkozású darabjai sorában Edward Hook Tekelije rokonszenvvel, de egy musical önkényével mutatja be Thökölyt és .Munkács ostromát. Byron Nemerében is találunk magyar szerepet, Gábort, az eredetiség igénye nélkül. Keats Otho the Greatjének egy epizód alakja Géza fejedelem, a nemes, lovagias magyar jellem romantikus költőiséggel, de a történelmi realitástól merőben függetlenül megrajzolt példaképe. A pszeudomagyar angol drámának legfurcsább termése Coleridge Zápolyája. A cím a magyar olvasóban azt a látszatot kelti, mintha a magyar történelem Zápolya-családjának valamely tagja lenne a színmű címadója. De "Zápolya" ebben a romantikus drámában - amely Shakespeare Téli Hegéjének átköltése - az özvegyen maradt, trónfosztott királyné neve, aki apró fiával, a trón jogos örökösével , a bitorló elől Illyriába menekül. Az egyetlen megnevezett "illyr" városból, Temesvárból arra következtethetünk, hogy "Illyria" Magyarországot jelenti. A királyné hűséges kapitánya a "Ragozzi" nevet viseli; az ősz hegyi embert, aki az ifjú trónörököst felneveli, "Báthory"-nak; a nevelt fiaként bujdosó ifjút "Báthory Bethlen"-nek hívják, amig nem derül ki fejedelmi származása. A magyar történelemből szedettvedett neveken kivül a darabnak semmilyen magyar vonatkozása sincs. Rejtély marad, hogy a nagyműveltségű, kitűnő költő, Coleridge ebben a drámában miért szállt le a kabaré színvonalára? 162