J. A. Blacwell: Rudolf of Varosnay. (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 7., Budapest, 1977)

És eljössz hozzánk, ahol minden bokor Minden fűszál boldog gyermekkorunk Emlékét idézi. Mi büszke lesz Atyám, ha bejárhatja veled Saját földjeit, erdőt és mezőt És a jó öreg Tivadar meg-megáll, Hogy egykori nagy vadászatok Dús zsákmányairól beszéljen. Ugye, vissza jössz? ígérd meg, Rudolf RUDOLF Mi boldoggá tennének szavaid, Ha méltó lennék szerelmedre. De nem vagyok, mig atyám bűneit Jóvá teszem* Te boldog vagy, Matilda, A te nemes, melegszivű atyád Nem ismeri e szót "becstelenség". Nem kell pirulnod, arcod eltakarnod, Ha nevét hallod. Más az én sorsom. Hadd menjek el - bár méltó nem vagyok Szerelmed reményével távozom. Ha majd a harci rendben felzúg A hazafiak dicső himnusza, És kardjukon a haza szent nevével Üldözik a zsarnok seregét, S a trombitaszó véres harcba hiv Ez a remény vezessen méltó tettre, Amellyel gyűlöletes nevemről Lemoshatom a gazság szégyenét. Ha igy lesz, hazatérek és bátran Szembenézek azokkal, akik most Gúnnyal, megvetéssel mutatnak rám, Ha utamba kerülnek, és sötét