Széchenyi István: Magyar játékszínrül (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 4., 1976)

mennyire csak birja lelki erőm, keresztülnézni 's némi rendbe állítni az egyesületi dolog nemző okait, gyökereit 's egybeköttetési folyamatit, mind inkább arrul győzött meg, hogy a' magyar Játékszínnek általányos felállítása, fenlartása 's tűrhető sikere mindaddig lehetetlen, vagy legalább nem hihető, 's felette *precarium valami, míg azon törvények javítva nem lesznek, mell)éknek mostani állapotja nem engedi a' sikeres egyesülést, 's mellyeknek tökéletes kifejtésük nélkül az egyesületeknek rendíthetlen talpköveik soha nincsenek. Az; egyesületeknek mondom — 's erre felette kell figyelmezni — mert ollyas intézeteknek felállítására 's fentartására, hol egyesek tehetsége 's akaratja határoz el mindent, ott illyes törvényi talpkövek szüksége nem elmulhatlan. Igy p. o. nem kívántatnak meg egy olly szinház lételére, mellyet közvetlen valami udvar vesz gyámola alá 's minden lehető szükségit nagy tehetséggel 's erős kézzel pótolgatja; de nem ugy egy magyar Játékszín , melly ítéletem szerint, mostani körülállásinknál fogva, egyedül csak jó akaró részvényesek, t. i. egyesületek által léphet életbe, 's csak azok által ma radhat is benne fen. Már pedig az egyesületek lelke, akármire czélozzanak is azok, olly bizonyos alapokon nyugszik, hogy azt módosítani ugyan végnélkül