Széchenyi István: Magyar játékszínrül (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 4., 1976)

valami privilégiait lau kereskedő vagy külföldi jót áll a' szabad magyar nemesemberért ! «— 'S ez valóban szükséges, ha meg nem akar akadni a' társaság ; a' mit egy practicus ember sem veend kétségbe vagy kérdésbe, ki előtt csak félig meddig ismeretesek is ebéli praerogativáink 's azzal egybehangzó manipulatióink. Már hogy illy, egy kissé nagyobb carricaturára fogja e sok maga magát elszánni és aláírni, 's magáért jót állatni, nem tudom, de hinni akarom, vagy inkább "hinnem keli" ; mert máskép már itt volnék kénytelen aláírási vázom fejtegetésével felhagyni ; 's aztán, mert ha részrehajlatlan biró elibe kerülne a' dolog, ugy hiszem, ő nem azt tartaná nagyobb carricaturának, ha mostani körülállásokban egy jó birtokú magyar nemesember vagy gróf vagy berezeg, valami kereskedőt vagy külföldit kérne meg, hogy érette jót álljon, mert hiszen az minden órában történik (!) hanem tán azt találná lehető legnagyobb 1832ki satyrának, hogy egy egész nemzet illy nyomorult pénzbeli systemának bilincseit nem csak ketté nem töri tüstént, hanem azt a' nagyobb rész képzelt szabadságának egyik fő oszlopául tartja! Fel akarom, tenni ennek következésében, hogy honszeretésbül sok el fogja magát szánni, 's régi magyar neve mellé, egy nem olly régit , vagy tán nem is magyart, iratni engedni ; — a' mi után a' társaság jiem csak némi biztossággal számolhat kün lévő pénzeire, de — *s