Széchenyi István: Magyar játékszínrül (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 4., 1976)

kirekesztőleg csak min-erőnkbeu bízzunk és senkiiül mástul gyámolt se ne várjunk se ne kívánjunk mint uagunktnl. Az elsőt tudom el nem fogadandjátok, Barátim, mert valóban gyávaság lenne azzal felhagyni , a* mit magunk is kivihetünk, 'a csak azon okbul, mert más nem gyámólja azt ; 'a ekép, mert inkább mindenek tudunk lenni csak gyávák nem, arra vagyunk Ítélve, vagy hogy valódibban fejtsük ki a* dolgot , arra tneghíva, hogy mi legyünk az e' rész. beni egyeztetők, 's valamint külön udvarok odakünt, ngy legyünk mi idebent középponti gyámolok , s előbb egyesítsük az e' tárgy-körülti lehető legtöbb erőt *s ügyességet olly annyira, hogy később a' felfeláradó erő *s ügyesség végre mindenüvé el-ellövedezzék. Cselekvésmódunk tehát nekünk Magyaroknak nem lehet az eddigi — t. i. sok helyen egyszerre 's szélesen pendít ni meg a' tárgyat, mert azt bizonyos elsülyedés követi; hanem ennek éppen ellenkezőjét kell tennünk , t. i. csak egy helyen kezdeni meg és fejteni ki a' dolgot ; 's ezt is minden szemességgel, 's óvással, azaz: kissé bizony lassudad. Már a' mi az áldozatokat illeti, azok bizony felette nagyok, ha a' londoni, párisi, bécsi, nápolyi "s több illyes színházak alkotását tekintjük 's nem tápláljuk azon éretlen képzeményt, hogy mi a' dolog oeconoraiáját majd jobban vinnők, mint az annyival több ideüek \ tapasztalásuak. 'S valyon mi Tataiak hihetőleg sokáig birhatnók e' illy áldozatok súlyát? Feleljünk erre őszintén 's valljuk meg egyenesen , nehogy enmagunkat csaljuk lágy koponyájú gyermekként leg-