Széchenyi István: Magyar játékszínrül (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 4., 1976)

liak egymáshoz az illy különbözóleg érzők? Nem igen fogunk hibázni, lia a' morális örömek-utáni vágyók számát sokkal csekéiybre vesszük, mint a' nyereség után esengókét; 's azt nem egyedül azon szomorú valóság szerint, bog)' több a' testes mint a' lelkes ember, hanem mivel soknak legjobb akaratja 's legnemesb felemelkedési szomja mellett sem lehet, tehetetlenségénél fogva, olly tárgyakhoz járulni, mellyekbül kirekesztőleg csak morMis részvény ered. Természetes és mélyen az emberi mibenlétben gyökeredzik ennél fogva, hogy, teszem például, a* mármarosi nem áldozik szívesen egy Pécsen állítandó színházra, a* somogyi nem örömest egy Debreczenben alapítandóra, a' bánsági nem minden készséggel egy BalatonFüreden alkotandóra 's a' t. Azonban a' nyereség e" részben legkisebb tekintet, mert senki, ugy hiszem, ki nálunk színházra áldozik, mechanikai dividendet nem vár, mert ennél jobb speculatiót kigondolni minden fejtörés nélkül kiki tudna; 's így az egész várhatandó nyereség kirekesztőleg morálisra szoríttatik. De ez is kétféle. Legelőször is azon öröm : a nemzeti nyelv, ízlés és szokásnak kifejtéséhez, józanításához *s nemesítéséhez járulni leghathatósblag ; *i aztán: azon kellemes időtöltés, melly közvetlenül egy jól elrendelt Játékszínből háramlik a' hallga-