Szilágyi Pál: Egy nagyapa régi unokájának (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 3., Budapest, 1975)

ténete - 184o-tői 1843-ig - valóban több borús mint derűs visszaemlékezéseket idéz elő; ugy látszott, mintha mindenki, és igy tulajdonkép ki sem lett volna gazdája e közös háznak, s kevésbe mult, hogy a példabeszéd: sok bába közt elvész a gyermek, - nem teljesült rajta, Az opera és dráma közti örökös súrlódások miatt, mi a közönségben és journalistikában is két ellenséges tábort idézett elő, több jótehetsegü egyén hosszabb időre elhagyá a szinházat; mig mások, még pedig egyszerre többen, folyvást vendégszerepekre jártaic, mi miatt jó repertóriumot késziteni, s teljes erejű előadásokat kiállítani alig lehetett. A színészek nagyobb részének hanyagsága, kedvetlensége szembetűnő, sokszor botránkoztató vala." L. még Pukánszkyné II. köt. 154-155. o. Az 1839-es pesti magyar szinház szinlapjain egymás után ilyen feliratok találhatók: "Laborfalvi Róza k. a., Erkel dalszínész /E. József/, Erkelné assz., és Erkel karmester /E. Ferenc/ urak, rövid időre szabadsággal elutaztak." - vagy Bartha ur beteg, Megyeri szabadságon stb, 300 A történetet - más forrás hiján - kénytelenek vagyunk Szilágyinak elhinni. Azonban Schodelné ismert rossz természete alátámasztja valószínűségét. Pl. Pukánszkyné irja /II. köt. 154. o./: "Tölgyesy János polgármester latin nyelvű jelentésében részletesen előadja, hogy a Borgia Lucretia december 5-i előadásán Schodelné a neki dobott babérkoszorút Bognár énekesnek adta át, kit hamis éneke miatt a közönség kevéssel előtte kifütyült. Erre nagy zajgás támadt s a közönség elégtételt követelt..." /Schodelné kolozsvári vendégszerepléséről semmi adat nincs./ 301 Grillyén Sándor a Nemzeti Szinház súgója volt, 1837-től haláláig, 1852-ig.