Szilágyi Pál: Egy nagyapa régi unokájának (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 3., Budapest, 1975)

történetétói - megszakítással - a Nemzeti Szinház megnyitásának történetéig, ill. a Budai Szinjátsző Társaság történetével fejeződik be. Kizárólag a személyéhez fűződő történeti hűség kedvéért iktatja ide huszárságának történetét, ill, néhány részletet a külföldön töltött évek eseményeiből. Ezeknek kevés a szinházi vonatkozásuk, bár ugy irja, volt módja bepillantani a külföldi szinházak életébe. Ott szerzett tapasztalatainak több és részletesebb leiráaa bizonyára érdekes következtetésekre nyújtana lehetőséget pályájára és a korra nézve is* Szilágyi emlékirata második részében saját emlékeire támaszkodik, bele-belelesvén Könyves Máté krónikájába. Adatai ebben a részben a legellenőrizhetetlenebbek, és végképp homályban marad az az egy esztendő vagy néhány hónap, amikor visszatérése után saját társulatot alapit. Szilágyi Pál társulata - a felsorolt nevekből és Szilágyi művészi igényességéből következően - nem sorolható az akkori magyar színjátszást lejárató, ripacsok és csepűrágók koldulásra emlékeztető társulatai közé, de nyomtalansága ós korai szétszóródása nagyobb jelentőségre sem enged következtetni. Azok a részek, amelyekben Szilágyi egy-egy nagyobb társulatnál _ Fehérvár, Miskolc, Kolozsvár, Kassa, Buda - töltött éveiről, működéséről beszíl - ha adatait néha gyanakvással fogadjuk is -, de a leginkább ellenőrizhetők. Igaz, azokról az évekről és társulatokról nem Szilágyi Pál emlékirata az egyetlen forrásunk, viszont adataival kiegészíti a többit, más látószöget nyújt, és szélesebb látókört. Szilágyi Pál mindig az egész társulat problémáival foglalkozott, nem mulasztván el persze saját jelentőségét és személyét kiemelni. Ezzel együtt is inkább színjátszástörténeti forrásmunka, mint személyes emlékirat. Az emlékirat harmadik része a Nemzeti Színház megnyitásától Szilágyi nyugdijba vonulásáig terjedő rész. Itt már