Szilágyi Pál: Egy nagyapa régi unokájának (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 3., Budapest, 1975)

„városokra bujdosóvá kellett válni, részszerint talán k*.' „lenség miatt, részszerint azért, mivel e két város játékszí rna? „bérlő birtokában volt, s a magyar ettől nyert engedelemért, jö „vedelnie felét, vagy harmadát annak vala kénytelen szolgaként „adóul fizetni. Lehetetlen lett így e mezején a müvészségi mil­,,veltséj;nek a nemzeti kifejlődés, a színészi jobb talentumot sem „bizonyos élelem, sem becs bejut hatás nem Ösztönzé, míg több „nemes vármegyék előrelátó atyái meg nem indulának fenmara­„dandó életre hozni az oszladozott magyar játékszínt sorvadó­,;zásából. A mostani, végre az ország főbb városaiban is jobban „látszik kedvezni e tárgynak. A nemzetnek, közelebbi országgyű­léseiben közösen kimondott kívánságát nyelveért, törvénynyel „erősítette meg 1830-ban szeretve tisztelt királyunk ő Felsé­ge, s azóta e magyar földnek eddig nem magyar nyelvű lako­sai is nagyobb tekintettel vannak a hivatalokban is már szük­ségessé tétetett nyelvre, s így a honi játékszínt is szívesebb „ápolás kezdi védeni. „Példáját tapasztaltuk mi ennek tts karok és rendek sz. kir. „Buda ns fővárosában, mely azon általunk hálával említendő „válaszát adta e folyóév júliusának 11-kén alázatos folyamodá­sunkra, hogy attól fogva a következő 1834-beli húsvétig ingyen „vehetjük hasznát játékszínének, s egyszersmind könyv- és ru­határának. Tapasztaljuk továbbá ittlétünk óta a nemzetiesedés • „bővebb kiterjedését azáltal, hogy társaságunk mindeddig igen „jól meg van elégedve jövedelmével, ámbár nem mindenben te­„hetünk e nemes közönségnek ú<jy eleget, mint magunk is kíván­nánk, ha pedig tökéletesebbb eg észt lehet egybeszerkeszte­nünk, akkor azt reméljük, talán ezutánra nagy segedelem-áldo­zatok nélkül is folyamatban maradhat játékszínünk ; mint a hogy „valahára annak lenni kellene. „Rpen az ily tartós meggyökerezhetés végett bátorkodunk „alá'aios mély tisztelettel nemes Pestvármegye ts. karainak és ,,remiéinek elébe: járulni, méltóztatnának a kezünkben levő nem­,,zeti ügyet, s azáltal minket bölcs elrendezéseik szerint hathatós

Next

/
Oldalképek
Tartalom