Váli Béla: Szuper Károly szinészeti naplója 1830-1850 (Színháztörténi könyvtár - Új sorozat 2., Budapest, 1889)

m 1849. Halas, január 23. Miután a betegség hazaüldözött aka Tatom ellenére is, kénytelen vagyok vesztegelni, s minthogy hasozn sabbat nem vagyok képes tenni, az újoncok tovaszállításával foglalkozó bátyámnak vagyok segélyére, a mennyire erőm engedi. Kecskemét, március 5. Végre jobban vagyok, most már mehetnék régi vágyam szerint a nemzetőrökkel, de gr. Batthyány Kázmér rendelete következtében a családapákat nem veszik be. Tehát a színészethez kívánkoztam el, hogy újra önállóvá lehessek. Bármint iparkodom is társulatunk erőit csoportosítni, a közönséget nem érdekli. Senki sem kívánja Thaliát hallani, midőn az ágyúk szólnak s az égő városok illuminálnak. Kecskemét, március 12. Ma midőn mindenki magyar katonaságot várt, egyszerre benn termett Kecskeméten mintegy tízezer német és horvát katona, azaz Jellachich és Ottinger tábora víg zeneszóval, mintha nem is őket kergették volna meg Szolnoknál. Mindent elkövettek, hogy igen soknak látszanak és hogy a népet megfélemlítsék, A várost is körül zárolták, se ki, se be nem engednek senkit menni, Kecskemét, március 14. Egy német tiszt jött ma a színházhoz, 8 miután Mátrai elbujt előle, engem csípett elő mint a társaság rendezőjét s szigorúan kérdezé tőlem, hogy miért nem tartunk előadásokat. Én azt feleltem, hogy «ez teljes lehetetlen ily háborús világban». «Miért volna lehetetlen?* válaszoláő megtoldván azzal, hogy ők mulatni és szórakozni akarnak, a népet is szórakoztatni kell, azért is megkívánják, hogy ma előadást tartsunk. Hiába mentegettem ügyünket azzal, hogy mi magyar színészek vagyunk és előadásunkat ők úgy sem értenék. «Áz mindegy — monda — különbeu köztünk többen vannak, a kik tudnak magyarul, lám itt vagyok én is. Aztán saját hasznuk miatt is kell játszaniok, legalább számíthatnak közönségre, miután mellettünk nem fognak éhen halni mint e nyomorult magyar közönség mellett». Játékot kellet hirdetnem. A «Tündérlak»-ot szándékoztunk feltálalni a német és horvát uraknak. Természetesen ők azon remény nyel jöttek be este a színihelyiségbe, hogy majd ott összeismerkedhetnek a kecskeméti művelt közönséggel s különösen a hölgyekkel. Azonban ide egyetlen civil sem jött. Megtelt ugyan a színház meglehetősen, de tisztán csak katonatisztekkel, a kik aztán az udvarról és utcáról hajtották be a cselédséget és bámész népet, hogy civil is legyen a színházban. Volt is aztán lárma és olyan garázdálkodás, hogy a szót nem lehetett. megérteni, s ily garázdálkodás közt kellett nekünk magyarul játszani, sőt fel is jöttek egynehányan a színpadra is és ők kezdtek komédiázni, a míg egy józanabb fejű ezredes le nem parancsolta őket a végből, hogy mi folytathassuk előadásunkat. Meg is kezdtük, de a rend csak addig tartott, a míg Gyuri és Marcsa az asztalhoz ülnek és a csibét kezdik vacsorázni. Ekkor,