Váli Béla: Szuper Károly szinészeti naplója 1830-1850 (Színháztörténi könyvtár - Új sorozat 2., Budapest, 1889)

és az «Örökke» cimű vígjátékot, melyben Lászlő és XendvaineTnavészetét csodáltam meg. E három előadás elég volt, hogy a színészet iránti szenvedélyemet egészen felfokozza, azonban a felől még nem is gondolkoztam, hogy valaha én is e pályára lépjek, ismérvén ezen pálya kellemetlenségeit, tudván ezen pálya iránt általános előítélete-' ket s azt, hogy szüleimnek (kik túl voltak minden balitéleten) egészen más céljai voltak irántam ! 1838 december havában érkezett Halasra Fekete Gábor színigazgató társasága s én hű látogatójuk s a derekabbaknak jó pajtásává lettem. Egy újabb és nagyobb darab előadása alkalmából felkérte Fekete atyámat, hogy engedné meg nekem egy másodrendű szerep elvállalását. így léptem fel 1838-ik évben a karácsony előtti vasárnap legelőször színpadra Fekete Gábor .«Sobri» eíniű művében és pedig egy haramia szerepében ; mit azonban csak a próbán vettem át s nem készülhettem rá eléggé, el lévén foglalva az öltözék beszerzésével is. Érdekes volt ezen szerepre való készülésemben az

r hogy midőn délután hangosan tanulgattam szerepemet, atyám a szomszéd szobából átjött és figyelmeztetett, hogy miért szavalok én egy haramiát úgy, mintha az hős volna. Intett, hogy tegyek különbséget a hos és haramia közt. Elszavalta előttem szerepemet. Mind e mellett rövid lévén az idő HZ elkészüléshez, szerepemben elakadtam, ez azonban színészet iránti szenvedélyemet nem hogy le nem hangolta, sőt inkább fokozta, felsülésemet a színészek gondatlanságának tulajdonítván, az utolsó percekben utalván rám a nem épen csekély szerepet. Ez alkalommal láttam először az igazgatóné testvérét : Antóniát, ki később nőm lett. Ekkor látogatóban volt testvérénél Szabadkáról, s ő is mint műkedvelő lépett fel, egy nappal előbb, mint én. Másodszor a « Természet Leányá»-ban léptem föl Jancsi inas szerepében. Időm lévén a készülésre, második szerepem már sokkal jobban sikerült. Sőt nekem is jobban tetszett, mert furfangos jelleménél fogva közelített a komikumhoz, mihez én ugyanakkor még semmi kedvet sem éreztem, csakhogy az önkéntelenül tört ki belőlem, megmutatván előre, mely szerepkör leszen sajátom. Ezen szerepben földié ím ki is tapsoltak s ez első taps és kihívás volt azon varázserő, mely engem a színészethez kötött. Ezeken kívül még Halason mint műkedvelő a « Tolvajkulcs ; Jegyzőkönyv ; Gyászvitézek ; Aline és Notre-Damei Harangozo» egy-egy szerepében léptem föl. Midőn utolsó előadásunk volt, és én a ruhatárból kapott öltönyt, szokás szerint az igazgató szobájába vissza vivén, távozni akartam, az igazgató neje visszatartóztatott s férjével együtt elővévén szónoki tehetségüket, mindent elkövettek a végből, hogy engem tagjaik közé lépésre bírjanak. Mire egyszerű válaszom az volt: «hogy engem a színészi pályára újoncozzanak, nem kell rábeszélés, mert ez szenvedélyem, de sokkal jobban tisztelem atyámat, hogysem ebbeli tervemnek csak előhozásával is megszomoritsam». « Hacsak ez a baja amice,