Váli Béla: Szuper Károly szinészeti naplója 1830-1850 (Színháztörténi könyvtár - Új sorozat 2., Budapest, 1889)

A művészi erőknek a fővárosba való tömörülése következtében a vidéknek meg kellett elégednie a másod-, sót harmadrendű színészekkel, zenészekkel, énekesekkel. A pesti Nemzeti Szinház mellett a vidéken működő néhány állandó jellegű szinház nem szüntette meg a vándorszinészetet. A színházzal nem rendelkező kisebb városok, sőt a falvak is igényelték a színházi előadásokat. Ezeket elégítették ki a vándortársulatok. Ezeknek a társulatoknak az összetétele olykor sok kívánnivalót hagyott hátra. Gyenge, felelőtlen igazgatók, anyagilag kiszolgáltatott, tudásban és művészetben gyakran nagyon alacsony szinvonalu társulati tagok, hiányos és elhanyagolt felszereléssel próbálták betölteni azt a helyet, amelyet egy-két.évtizeddel korábban az ország legjobb erői foglaltak el. Néhány kivételtől eltekintve, szinte válságosnak nevezbe tnők a vándorszinészetnek ezt a korát. Igaz is: a legjobb, sőt a jó erők is a fővárosba, vagy legalábbis az állandó társulattal rendelkező vidéki színházakhoz szerződtek. így a faluzá, szekerező vándortársulatok - olykor csal: 6-8 taggal - könnyű életet remélő, kalandvágyó ifjakkal, szökött diákokkal és megszöktetett leányzókkal vegyítve, nem sok szellemi élvezetet nyújtottak a színházra vágyó közönségnek. Ennek a problematikus korszaknak egy évtizedét irta meg Szinészeti Naplójában Szuper Károly, maga is aktiv, olykor szenvedő részese a vándorszínészet e szomorú periódusának. A résztvevő és szemtanú vallomása teszi érdekessé az Írásművet, amely 1839-től 1849-ig ismerteti az emlékező szemszögéből a kor szinészeti, és közvetve a társadalmi eseményeit•,A szerző a korszak sok nevezetes emberével találkozott. Legfőképpen azonban a Petőfivei való személyes együttléte és érintkezése révén vált hiressé a napló, amely részint az eseménnyel egykorú feljegyzésekből,