Váli Béla: Szuper Károly szinészeti naplója 1830-1850 (Színháztörténi könyvtár - Új sorozat 2., Budapest, 1889)

barangoltunk csaknem éjfélig a Dunaparton, más alkalmatosságot nem találhattunk. Vissza kellett térnünk félelmes hajónkra, melyen társaim deszkából és gyékényből rögtönöztek a kövek fölé nyugvóhelyet. Mihelyt megvirradt, a hid kinyittatott s kővel terhelt hajónk gőzhajói sebességgel keresztül bocsáttatott. Vérlázító volt az a könnyelműség, melylyel e felszerelésen hajó útnak indíttatott. Tulajdonosa lelkiösmeretét bizonyára az nyugtatá meg, hogy égetetlen követ és színésztruppot szállít. Négy napi szüntelen remegtető viszontagságok, viharok, zátonyrajutás stb. elmondhatlan kedvetlenség közt elértünk Bajára, hová a kormányosunk az ellenszél dacára is, eljutni igyekezett. Meg is adtuk az árát! Már szinte annyira jutottunk, hogy a nagy Dunából a kis Dunába jutunk, midőn a torkolatnál a sebes áramlatú vízhez hozzájárulván a szél, elragadtatott hajónk. Hajós legényeink mindent elkövettek a szerencsétlenség elhárítására, de evezőink eltörtek, nemkülönben a kormányrúd is, vékony kötelén csüngő horgonyunkat pedig hasztalan alkalmazták a hajó rendkívüli súlya ellenében. Isten tudja, hol sülyed el velünk hajónk, ha az ár a gőzhajó kikötőjéhez nem sodorja s rettenetes erővel ahhoz nem vágja. Hajónk tetejének összeomlása, a rettenetes recsegés ropogás annyira megrémített egyeseket, hogy szinte azt hitték már, sülyedünk. Végre a gőzhajó matrózai es a parton lévő emberek összeroncsolt hajónkat a parthoz vontatták. Másnap jutottunk csak szárazföldre... Baján megtudtuk, hogy itt van Hevesi társasága, s hogy ő ű», mint mi, Zomborba szándékozik. Hevesiek észrevevén bennünket, felkerestek s megütközve hallották meg tőlünk azt, mit nem szívesen közöltünk velők, hogy mi Zomborba megyünk. Viszont ők is dacosan Ígérték, hogy legközelebb Zomborba vándorolnak, honnan hatóságilag kiállított engedély-levelük jött, a mi nekünk nincsen. Zombor, május 7. A merre csak tavalyi ösraerőseinkkel találkozunk, mindenütt azt óhajtják, hogy mi maradjunk ; ugyanis Hevesiek rosz előadásaik által az egész Bácskában megutáltatták magukat. Mi az « Arany szarvas»-ban építettük fel színpadunkat, ők pedig a «Kamara-kert»-ben színkörüket. Volt lótás-futás egész nap a bíróhoz és kapitányhoz úgy a mi részünkről, mint az ő részükről. Végre estefelé felmentem Chiabainéval a bíróhoz, — utunkban az ellenfél primadonnájával is találkoztunk, s a bíró úgy nyilatkozott javunkra, hogy mivel már ő egyszer megmondta Hevesinek, hogy egyik nap mi, másik nap pedig Ők játszanak, s az elsőség az övéké lévén, ma játszaniuk kellett volna, de ők egyáltalában nem akarnak jelenlétünkben föllépni s ma sem mertek játszani. A bíró tehát, ki részünkön látszik lenni, a holnapi napot részünkre határozta s meghagyta, hogy színlapjainkat okvetlen hordassuk ki. Ezzel megelégedetten távozva tőle, halljuk, hogy ezen idő alatt Chiabait és Hevesit behivatta a kapitány magához s ott azok szépen megegyeztek, hogy előbb Hevesiek játszanak hatot s mi azon idő alatt pauzáljunk és csak az