Könyves Máté: Játékszíni koszorú (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 1., Budapest, 1973)
van, annyira megkedveltette a! Kí>*öníégg.»I* a' magyar játékdarabok' előadását , ho^y a* felosztott napokon váltva , a* német Társaw. ságot, mellyet Hullaky Antal lír, a' nemzetiJátékszín 1 jussai ellen 1823-ben befogadott, és 1 S24 Pünkösd'haváig játszott, úgy elnyomta , hogy az Szent György 1 n«pján kénytelen volt Kolozsvárról végképen kiköltözni. így a' nemzeti színjátszó társaság meg*, nyervén a' nagy érd. Közönséget , kedvtöltve* 'a dicséretcsen adta elő mutat ványjait , úgy hogy három lelkes hazafi n. m. Kormányszéki Tanácsos báró Naláczy Jósef ; Fő is* pányi Helytartó gróf Vess Imre, és Petri-, csevich Horváth Dániel urak látván a 9 Társaság" bethben való tartását, — b°gy annak még nagyobb díszt, 's kedvességet szerezzenek , a' Játékszínt négy esztendőre, hárman esztendőnként 100 forint fizetés mellett haszonbéibe kivették, r s a 1 társaság igazgatását mngok közölt felosztották. Báró Xalársy Jn'sef tír a' Pénztárra 's jövedelem*átváló ügyelést ; gróf Vass Imre úr a' nsuzsi-