Szekeres József: A Fővárosi Nagycirkusz története. (Színháztörténeti könyvtár 19., Budapest, 1966)
IV. fejezet - A Fővárosi Nagycirkusz munkája 1945-1949 között
lépjenek fel szinészek és artisták, valamint az artisták között milyen arányban legyenek belföldi és külföldi számok. (8) 1948-ban a Fővárosi Nagycirkusz leköti vendégjátékra a német Henry Cirkuszt, mely a nyáron vendégszerepel. Az előadásban összesen hat magyar artistaszámot is felléptet (a kollektiv szerződés előirása). A műsor a klaszszikus cirkuszi hagyományokon halad. A műsorban voltak jelentős állatszámok (lovas zsoké és "freiheit"), vadállatok, egzotikus állatok (elefánt, teve, láma, szamár), jelentős bohóc produkciók (Fernando entrée-vel, Pórfi énekes bohóc), valamint látványos akrobatikus, kerékpár, egyensúlyozó és trapéz mutatványok. A sikert a későbbiekben azzal is fokozni igyekeztek, hogy a műsorba illesztettek egy sokoldalú látványosságot nyújtó állatidomitást ( Bubi, a csodaelefán t). Az 1948-as német cirkuszi vendégjáték szinvonalat, eredetiséget vitt a Fővárosi Nagycirkusz működésébe, segitette a magyar artisták fellépését is, azonban lényegében nem vihette előre a megoldatlan magyar cirkuszmüsorok ügyét. 1949-ben két műsort mutatnak be (IV. 50. és IX. 1.). Az első műsor valódi szenzációja a hazánkban először szereplő, világhirü Barrio bohóccsoport (Barrio S. Barrios). A szereplők: 8 B*arros revücsoport Cristoff erőművész ílodolfo bűvészmutatványok 4 Bartonelli légtornászok Brabanti zsonglor Danielli illuzionista mutatvány 2 Martini excentrikusok Gerard Laboch énekes Barrio bohóccsoport önálló tréfái. Ez az előadás a magasabb helyárak ellenére is telt házakat vonzott, ezt indokolja a valóban szinvonalas számok együttese és a nagy érdeklődést keltő olasz bohócok - 56 -