Cenner Mihály: Magyar színészportrék II. rész: Festmények, szobrok, domborművek a XIX. Században (Színháztörténeti könyvtár 18., Budapest, 1966)

Bevezető

arckép az. Mert a döntő, a csalhatatlan kritérium mindenki birtokában volt: a hasonlatosság megállapítása. Csak az esztétikai irodalomban nagyon jártas elmék, mint például Kazinczy, tette túl magát ezen az állásponton. Mert mig a bécsi Kieningert dicséri, hogy oly lelkesen s szépen festett mindent, addig a Marosnémetiben dolgozó Wagnerről megjegyzi, hogy sokat dolgozik ugyan, de nem nemesitett Ízlésben. A nemesitett izlést, az idealizálást föléje helyezte a jellemzetességnek. Donátról is megjegyzik, hogy nem törekszik az ideálra, hanem a hasonlatosságra, mely hiba ugyan, de kedves hiba." (Lyka i. m. ) "Egyébként fontos volt a hasonlatosság, amelynek fokát gyakran egész családi gyűlések állapították meg, a festő nem nagy örömére. Ámde a hasonlatosság egymagában még nem döntötte el az értéket. A kor átlagos megrendelőjének megvolt a maga nézete egy arckép különleges követelményeiről is s ez a nézet visszatükröződik a legtöbb idevágó munkán. Megkívánták a férfi arcképen a méltóságnak egy bizonyos adagát, a fiatal emberén esetleg még egy kis romantikát is. A nőknél a gyöngéd szendeség, az idősbeknél a mater família

s méltósága, valamennyinél némi szépítés elengedhetetlen. Nem karakterek néznek ránk a keretből, hanem inkább ünnepi hangú, szabályősitott átlagarcok, esetleg némi kifejezéstelen mosollyal. A ruha is vasárnapi. A képek a korszak vége felé egyre realisztikusabbá kezdenek válni oly értelemben, hogy a festők egyre nyomatékosabban kezdik kiemelni a hus, a haj, a ruha szövet szerűségét, rajzban és szinben egyaránt. Attól ugyan még messze van az egész korszak, hogy a valóságot mélyebben kiaknázza, lehetőségeiből képelemet alakit

son." (Lyka i. m.) Ugyancsak Lyka irja Nemzeti romantika c. müvében: "Szapora volt korszakunkban az arcképek megrendelése, kevés kivétellel minden festőnk festett arcképeket. Legnép-