Cenner Mihály: Magyar színészportrék II. rész: Festmények, szobrok, domborművek a XIX. Században (Színháztörténeti könyvtár 18., Budapest, 1966)

Bevezető

A szinpadon kulisszák elé állitott, jelmezbe öltöztetett igen ritka szinészportrénak van még egy érdekessége: a diszlet háttere. Ez folyóparti rekettyés, fás tájat ábrázol, jobboldalt romantikus várral, amelynek két saroktornya is látható. Ez a szinpadi háttér feltűnő egyezést mutat a Színháztörténeti Múzeumban őrzött, ugyancsak ritka, szinpadi jelenetet ábrázoló festménnyel, amelyet Telepy György 1839-ben Gaál József Szvatopluk c. drámájának előadásáról festett, valószínűleg baráti ajándékul és kárpótlásul a bemutatón megbukott darabot jutalomjátékául választott Udvarhelyi Miklósnak, aki a darabban szerepelt, a festményen látható és akit meleg barátság fűzött a szinész-festő Telepy Györgyhöz, A két kép keletkezése közti 12 év különbség egyáltalán nem zárja ki a háttér-függöny azonosságát; egykori leirásokból tudjuk, hogy az anyagiakban nem bővelkedő szinház egy-egy díszletét ennél még hosszabb időn át is használta. A két kép háttere között - minden hasonlatosság mellett is - van némi eltérés, ez viszont egy torony ráfestésével ujjá alakitott háttérnél könnyen magyarázható.(A képpel bővebben a szerző Telepy György színpadképei c., egyelőre kéziratban lévő tanulmánya foglalkozik.) A Színháztörténeti Múzeumban lévő szinészportrék közül emlitésre méltó Lendvayné Hivatal Anikó két arcképe. Az egyiket sokáig önportrénak tartották, de a néhány éve történt letisztítása alkalmával előtűnt a festő szignója: Orbán 184., kiegészitve: Orbán Gábor 1841 vagy 184-2. A másik kép valamivel fiatalabb korában ábrázolja a színésznőt. Lendvayné oldalági le szármázottaitói került a múzeum tulajdonába a rendkívül rossz állapotban lévő, alul-felül megcsonkított festmény, amelyet a Nemzeti Galéria restaurátor műhelyében Sárdy Brutus festőművész, fŐrestaurátor gondos munkával állitott helyre. Sajnos azonban a megcsonkított részeket ő sem pótolhatta s igy