Mályuszné Császár Edit: Molnár György, a rendező (Színháztörténeti könyvtár 16., Budapest, 1964)

IV. A nagy rendező (1863-1875)

kifejezését azonban Molnár gondosan bejelölte. A delphoi jósdéhoz küldött követek felemelt és ökölbe zárt jobbkézzel esküsznek, a jósok fölállnak, amikor felolvassák a jósda szavait. A jelenet csoportjai kissé módosultak a rab királynő és kísérete megjelenésével, s a szinmü első, tragikus része lezárult. Csak befejező aktus és átmutat a következő két felvonás cselekményére a III. fv. egyetlen változása. A vázlat szerint az első három kulissza mélységéig tervezte meg a képet Molnár, a hátsó színpadot pedig nyilván már a IV. fv. nagy látványosságára készítette elő. Shakespeare példáját követve, bizonyára szintén boldogan felléptetett volna egy szelídített medvét, de egyrészt ilyen éppen nem táborozott a Kerepesi uti színház szomszédságában, másrészt osztatlan felháborodást is váltott volna ki a megszentelt Muzsa-csaraok hivel között. így hát, illően a szolid monarchiabeli erkölcsökhöz, az egész medve üldözés stb. jelenet a színfalak között játszódott le, minimális hanghatással. Azt azonban semmiféle aufklär ist a hagyomány nem akadályozhatta meg, hogy az Idő allegorikus jelenetét tetszés szerint ki ne dolgozza. Az eredeti szöveg (a Burgtheater rendezése) szerint az Idő szavai alatt két kép váltotta egymást. 1. "Luna ezüst kocáin az őt környező csillagokkal." 2. "Phoebus a nap kocsiját hajtva 4- lovon. Legelői jelenik meg az Idő - Ghronos - a földgömbön áll, szárnyakkal kaszával." Szt az egészet kihúzta a rendezőpéldányban és n

a* terv szerint allegoricus diazitaény"-hez előírja a "nro 2 zené**-t. Bgyuttal jelt tesz a szöveghez, amelynél "kék villanyvilágitás baloldali sinorpadrol saturnusra".