Mályuszné Császár Edit: Molnár György, a rendező (Színháztörténeti könyvtár 16., Budapest, 1964)

IV. A nagy rendező (1863-1875)

lölése ugyancsak több helyen megmaradt Molnár Írásával. A szellemjelenetnél ö még valamennyi jelenést színpadra hozta. Paulay már a Buckinghamet megelőzőt és őt magát Is törölte. Jellemző a "virad" ós a "veres világítás" megjegyzés; a színhatások mindig is Molnár lelkén feküdtek. A csatajelenet azonban radikális módon tűnt el, itt valószínűleg igen sok, teljesen törölhetetlen Molnár-féle kézjegy volt - olvastuk, hogy mennyire tetszett a "végharcz" megoldása -, kéziratos lapok vannak a nyomtatott szöveghez fűzve, a régihez viszonyítva bizonyára teljesen eltérő utasitásokkal. Teljes szinpadvázl

at Molnár kezétől, sajnos, egyáltalán nem maradt, mindössze egy-két helyzetváltoztatás van az egész darabban, ami még tőle származik. A rendezőpéldányra szép, iskolás betűkkel - Tóth Imre Írása? feljegyezve: "Paulay Ede rendezőpéldánya".

76, A következő nagy feladat nem sokkal az októbervégi Richárdelőadás után következett. Molnárnak kellett Szigligeti uj, 100 arany jutalommal díjazott tragédiáját, a Valériát színpadra alkalmazni. A feladat kényes volt, nem is járt teljes sikerrel. A gyenge darab megbukott. Ennek köszönhetjük azonban, hogy a könyvtári porosodásra itélt rendezőpéldány a maga árulkodó eredetiségében maradt fenn. A sajtó jól fogadta a drámát, "általános sikert", "folyvást lebilincselő mesét" emlegetett, mert bár "valami költői föllendülés nincs a darabban, nyelvezete sem valami erőteljes, de a cselekményben, gyorsaságában nagy drámai élet van." Az udvarias általánosságok között említésre került, hogy "a kiállítás,a jelmezek igen díszesek voltak, s a csoportokat tetszetősen rendezte Molnár." Jóval magasabb szintű kritika a Festi Naplóé; szakmai tájékozottság terén nem közelíti ugyan meg a III. Richárd birálatát, de jó szemű és müveit Írójának volt érzéke a szlnszerü iránt. Névtelensége mögött valószínűleg Ábrányi Kornél rejtőzött.