Mályuszné Császár Edit: Molnár György, a rendező (Színháztörténeti könyvtár 16., Budapest, 1964)
IV. A nagy rendező (1863-1875)
minden szerepet maga Molnár tanitott be - ez akkoriban még nem volt szokás! -, "magyarázgatta, mutogat ta az alakokat", az egyes dalbetétekig, sok-sok adatot feljegyzett az éles eszű, fiatal komikus, Kassai Vidor. "Mindezek... a látványosságoknak oly pazar bőségében úszták, bogy aki csak egyszer vagy kétszer látta, az annyit tudott a darabból csupán, bogy látta, de rendszeres egésszé összefogni nem birta, pedig teljesen összefüggő volt az." 7 ^* Azt is említi Kassai, bogy bár ugyanebben a darabban játszott később más színházakban is, pl. a nagy és jól felszerelt pesti Népszínházban, olyan előadás, mint Molnár alatt a kis budai színpadon, sohasem kerekedett többé. A kritikát és a hajdani szereplő visszaemlékezését egyformán tanulsággal olvashatja a mai kutató. Mindkettőből egyaránt kiviláglik, hogy a szinpadi látványosságokkal el nem kényeztetett közönség bizonyos értetlenséggel szemlélte Molnár rendezői bravúrját.A színpadtechnika, a trükkök appercipiálása nem magától értetődő szellemi folyamat. Élvezetükhöz színházlátogatói gyakorlat, némi dramaturgiai iskolázottság és koncentrált figyelem szükséges, ezek pedig az átlag magyar nézőnél hiányoztak. Többszöri megnézés után élvezték csak szívből az előadást, ami viszont Molnár szerencséje volt: 25 táblás és vagy 78 többé—kevésbé telt házat jelentett. Különösen megüti a mai olvasó szemét az a kitétel, hogy a figyelmet egy pillanatra sem szabad elfordítani a színpadtól, ha a néző nem akarja elveszíteni a fonalat... Napjainkban a nézőtéren nem szoktunk mással foglalkozni, mint a színpadon történő eseményekkel. A naivan leirt mondat azonban bizonyság reá, milyen közel állt még a száz év előtti polgár a feudális színházhoz, ahol a társadalmi esemény, nem pedig a színjáték kedvéért jártak az emberek színházba - és hogy a csak részben elsötétített nézőtér mennyire gátolta a figyelem koncentrálását.
