Mályuszné Császár Edit: Molnár György, a rendező (Színháztörténeti könyvtár 16., Budapest, 1964)
II. Rendező - Győrtől Párizsig (1856-1862)
na valami nagy szini élményt nyújtani polgártársainak. Egressy le is utazott, játszott is (ekkor ismerkedett össze személyesen Molnárral), majd Így nyilatkozott: "Sajnálom önöket Nagyváradiak, mert sok rósz és gyönge társulattal - műkedvelőkkel játsztam, de ilyen rosszal még soha mint az önök színtársulata. ""^* A gyenge együttes anyagi zavarokkal is küzdött. Molnár hosszabb ideig több, mint száz forinttal adósa volt Egressynek.^ Mindez magyarázza a mentegetődző hangot, amellyel a Hetényi-féle kapcsolatról szól. Nagyban-egészben vallomása igaz volt. A vidéki társulatok egy-két vezető színész mellett gyenge statisztériából állottak. A fegyelem hiányzott. Az igazgatók restek voltak próbáltatni, a tagok kihasználták ezt a lehetőséget és minél kevésbé törték magukat, "...az előadások művészeti értéke..• tulajdonképen a közönségtől sem kerestetett, nem is kívántatott. - Hisz alig volt idejök próbákat tartani; a sugó és az örökké 49 fokú hazafi lázban égő közönség tartotta tüdejében és kezei közt az előadások sikerét!" - Írja maga Molnár máshelyütt.^ 9 * Vagyis: komoly próbarend, művészi törekvés helyett néhány hazafias szólam és a közönség lelkesedése tartotta a vidéki társulatokban a lelket, örökké azonban nem mehetett Így az üzlet. A közönség nem mindenütt volt olyan fölötte lelkes, és minél nagyobb városban, minél tanultabb publikum előtt játszottak, annál kevésbé hatott már néhány évvel Világos után a "sok haza-puffogatás". A kezdő Molnár a saját bőrén tapasztalta, hogy a mulatozás nem pótolja a munkát. A vidéki direktorok, sőt a nézők java része is beérte avval, ha szép arcú, jó megjelenésű, kellemes hangú fiatal színészt talált, egy-egy 1lyen felkapott vidéki nagyság azonban évről évre elvérzett a nemzeti színházi próbafellépések erősebb mezőnyében. Az utánpótlás ez idő tájt csak vidékről kerülhetett ki, de szorgalom és szerencse dolga volt, hogy kinek sikerűi be-
