Mályuszné Császár Edit: Molnár György, a rendező (Színháztörténeti könyvtár 16., Budapest, 1964)

I. A mesterek és a mester

Kaacsak a szinpadi, hanem a nézőtéri világit ássál is számolni kellett. A nézőtér csak a fővárosban sötétülhetett el részlegesen,ahol gázvilágítás volt és erejét csökkenteni lehetett. Vidéken, ha takarékosan is, kötelezően meg kellett világítani előadás alatt a nézőteret,ez rendőri előírás volt. Állandó félhomály derengett. A nézők látták, sőt: nézték egymást. A szinészek számára ez hátrányt jelentett.Még jó előadásnál is időveszteséggel járt. A közönség elkésett - a nemes urakat éa családjukat nem lehetett be nem engedni! -, helyét kereste, végignézte szomszédját, jóbarátját, ellenségét, a fiatalok szemeztek egymással - bizvást elmondhatjuk, hogy a drámai expozíció szinte mindig elveszett, a nézők a cselekmény bonyolódásánál kapcsolódnak be.

1

^* Mindezeken a nehézségeken keresztül a legtehetségesebb fiatal rendező is csak kinos küzdelmek árán véghatott utat képzeletének és ami szintén természetes, energiáját csaknem kizárólag a külső rendezés irányában volt kénytelen mosgósitani. Színészi pályája elején Molnár nem találkozott olyan rendezővel, akitől valóban tanulhatott volna. Feleki Madonnái csapszéke

, a francia romantikus rendezésnek ez a reformkori provinciális vetülete volt talán a látottak között a legnagyobb produkció. Kilényi társulatánál a "kiállitásoa darabok" is "3-4 taligás lóval, 10-12 hajdúval, ide-oda való futkározással és hősködéssel, kardcsörtetéssel" folytak le. Sokkal többet ez idő tájt a kolozsvári naturalistáktól sem sajátíthatott el, akik tormával, hagymával sajtoltak könnyet a szemükbe és véres kézzel játszották Lady Macbethet. A rendezői jó izlés Eránosz színfalhasogatás át ól vagy a dévai igazgató ötvenéves műsordarab jaitól sem lett gazdagabbá. Alig csodálhatjuk, hogy a történeti tablókban találta legfőbb gyönyörűségét s hogy később Benedek József rendezéseire is elismeréssel gondolt