Mályuszné Császár Edit: Molnár György, a rendező (Színháztörténeti könyvtár 16., Budapest, 1964)

V. Molnár elméleti munkássága

Utolsó nagy állomásáról, Kolozsvárról irja, hogy az "érzékitő művészet a nyomorúságos világitás miatt határozottan a sugólyuk körül lévő előtérre van utalva", tehát a játékot igen kis térre lehet csak "betervezni} panaszolja, hogy a sok darabváltozás, ill. betegeskedés miatt a próbák rendje is állandóan felborul s a szerep-nemtudás napirenden van. Meg kell hagyni, hogy ifjonti eréllyel fogott a rendcsináláshoz. A próbáitatásban igyekezett keresztül vinni fenti elgondolását, és azokban a darabokban, amiket ő rendezett, meg is tartotta valamennyit becsülettel, ha máskor nem jutott rá idő és szinpad - éjszaka. Ez természetesen nagy elégedetlenséget okozott és egyik oka lett Molnár eltávolításának. Nem sikerült elérnie, hogy a társulat nyárra elhagyja Kolozsvárt. Lemondásában - kilenc hónappal a városba érkezése után - megírta; "egész éven át oly csekély subventió és oly nagy igények mellett egy csak kis számú közönség terheltetésóvel folytonosan előadásokat kell tartani... Ez a személyzet példátlan szorgalma és kitartó verejtékes munkájával s a vezetés egyöntetűsége, önállósága mellett sikerülhetett csak."

107. Kolozsvári müvezetősége elvesztése után már csak kisebb színpadokon működött Molnár, 1884-től általában csak néhány föllépésre szerződve. De még nem adta meg magát sorsának, s az öregségnek, ami hányatott élete után talán korábban ráköszöntött, mint szerencsésebb pályatársaira. Amikor nem kötötte szerződés egy-egy színházhoz, akkor irta munkáit. Színháztörténeti szempontból háromkötetes önéletrajza a legfontosabb,a szinházcímélet oldaláról tekintve azonban megy jelentősége van szarepelemző tanulmányainak. Bőséges levelezésében is nem egy találó megjegyzés akad, ami mind arra vall, hogy Molnár, amikor nem "cselekedett mindig", el tudott merülni egy-egy színészi problémába.