Dömötör Tekla: Az újkori színjátszás kialakulása Kelet-Európában (Színháztörténeti könyvtár 13., Budapest, 1963)

Bevezetés

eredetből, sem közvetlen átvételből nem magyarázhatók, hanem csak a társadalmi fejlődés hasonló fokából. Különösen érvényes ez a XVIII. század közepétől a XIX. század közepéig tartó periódusra, amikor a kelet-európai országokban a nemzeti színpad a felvilágosodás,a polgárosodás és a nemzeti függetlenségre irányuló törekvések jelképe lesz és a feudalizmus maradványaival való leszámolásban nagy politikai jelentőséggel bir a nemzeti nyelven játszó, nemzeti drámákat előadó hivatásos színjátszás. Mógegyszer ismételjük tehát, a kelet-európai színháztörténet összehasonlító vizsgálatánál nem földrajzi sz ódpontok vezetnek, hanem a gazdasági-társadalmi viszonyok párhuzamos fejlódéséből előálló párhuzamok megragadására törekszünk. Tisztában vagyunk azzal is, hogy azok a körvonalak, amelyeket megrajzolunk, még nagyon is általánosak, s hiányzik a részletek gazdagsága, hiányoznak azok a sajátos vonások, amelyek a tipológiai egyezéseken belül a sajátos nemzeti jelleget jelentik. Nem akarjuk az élet sokszerüsógét és gazdagságát merev sémákkal pótolni, de bízunk abban, hogy kezdeményezésünk követőkre akad majd. Meggyőződésünk az is, hogy ezzel az összehasonlító vizsgálattal az egyes kelet-európai országok saját színháztörténetének feltárása is gazdagodik s a közös vonások felismerése után jobban megértik ne.nzeti s zinházkulturájuk speciális fejlődését is, jobban felfedhetik nemzeti sajátosságaikat. Megemlítem továbbá azt is, hogy a magyar szinjátszás részletesebb elemzésébe e tanulmányban nem bocsátkozom, hanem a magyar példákat párhuzamként említem meg, ahol ez szükségesnek látszik.